A Coop Gazdasági Csoport egyik legmeghatározóbb tagjának, az Unió Coop Zrt-nek újonnan átadott izsófalvai ABC-áruháza ezredikként csatlakozott a Coop integrált informatikai rendszeréhez, amelyre az üzletlánc eddig több mint ötmilliárd forintot fordított. A program 2002-ben indult, és 2004 elejére elkészült az a példaértékű, többszintű integrált informatikai rendszer, amely azóta is folyamatosan követi a kereskedelmi technológiák változásait, és amely iránt a környező országok Coop-szervezetei is érdeklődnek − mondta Murányi László,  a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a rendszerrel mára több mint 220 ezer cikket és 18 ezer partnert kezel az üzletlánc egységesen. A teljes hálózatról a Coop országos adattárházi rendszere segítségével összesített információk állnak rendelkezésre, elősegítve a szállító−kereskedő tárgyalásokat.

A vezérigazgató kiemelte, hogy az integrált informatikai rendszer egyrészt megteremti a hatékonyság növelésének lehetőségét, hiszen a készletek alakulása sokkal jobban figyelhető, pontosabban tervezhető az árrés, az ellenőrzés egyszerűbben tudja a boltokhoz kapcsolódó adminisztratív elszámolásokat elvégezni, ugyanis a rendszerben minden szükséges adat megtalálható. − Másrészt az állam számára abszolút transzparens az üzletlánc működése, hiszen ahogy a vonalkódot leolvassa a szkenner, abban a pillanatban például a termék áfatartalma beterhelődik a fekete dobozba, vagy a készletmozgás rögzítésre kerül, így minden további adattárolást, információszolgáltatást meghatároz. Ettől kezdve a cég működése nyomon követhető, adófizetési kötelezettségei pontosan teljesíthetők − hangsúlyozta.

− A Coop üzletlánc boltmegújítási programja keretében − új Coop-arculattal − zöldmezős beruházásként közel 200 millió forintból építettük fel Izsófalván az új ABC-t, amellyel kilenc új munkalehetőséget teremtettünk − mondta Tóth László, az Unió Coop Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve, hogy az üzlet mintegy 25 milliós értékű árukészlettel várja a vevőket Izsófalváról és a környező településekről. Az üzletben friss zöldség-gyümölcs termékek, friss tőkehús, baromfi és hentesáru, tejtermékek, valamint helyben sütött pékáruk egyaránt megtalálhatók. A központi beszerzés mellett az árukészlet kialakításakor kiemelt szerepet kaptak a környékbeli termelők és üzemek − mint például a Minna Tejipari Zrt., a Sajóhús Kft., a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt., a Miskolci Likőrgyár Zrt. stb.

A klimatizált, energiatakarékos hűtőberendezéssel rendelkező, 320 négyzetméteres eladóterületű (alapterület 614 négyzetméter) Coop ABC a ma elérhető legkorszerűbb, környezettudatos technikával van felszerelve; a hűtőrendszer működése során keletkező hulladékhőt az épület fűtésére hasznosítják. Amíg a külső hőmérséklet nem csökken −5 Celsius-fok alá, a gázkazánok nem kapcsolnak be. A világítást a legkorszerűbb energiatakarékos led-lámpákkal oldották meg.



Fejlesztések saját erőből

2012-ben lesz 20 éve, hogy a cég jogelődjénél, az Unió Áfésznél történt vezetői váltást követően a részvénytársaság gazdálkodása stabilizálódott, majd folyamatos fejlődésnek indult. Az elmúlt 19 év során a vezetés által képviselt fő stratégiai célkitűzés az volt, hogy hazánk egyik legkisebb vásárlóerejével rendelkező megyéjében, Borsod-Abaúj Zemplén megyében olyan élelmiszerüzlet-láncot működtessen, amely a vásárlók igényeit maximálisan igyekszik kielégíteni és a munkavállalók részére stabil munkalehetőséget biztosít. A közel 1400 főt foglalkoztató, 62 településen 112 boltot üzemeltető Unió Coop Zrt. mára a Coop Csoport egyik meghatározó tagjává vált, 2010. évi árbevétele 27,2 milliárd forint volt. Árbevétele alapján tavaly a megyei toplistán a 14. helyezést érte el, a foglalkoztatás tekintetében pedig a negyedik legnagyobb munkaadó volt. Üzletei mellett két pékséget tulajdonosként is működtet, amelyen keresztül saját hálózatát látja el friss pékáruval.

Az elmúlt évek gazdasági válsága miatt 2010-ben az árbevétel nem növekedett, de ami nagy eredmény, hogy a gazdálkodás hatékonysága sem romlott, és a korábbi évekhez hasonlóan nyereséges volt a cég. Ez tette lehetővé tavaly az 1,1 millliárd forint saját erőből végrehajtott fejlesztést. Többek között a társaság legnagyobb forgalmú üzletét, a Miskolc belvárosában működő Árucsarnokot korszerűsítette. Zöldmezős beruházással Miskolc környékén − Sajóládon, Hernádnémetiben és Sajóvámoson − három új üzletet épített. Továbbá Miskolcon, az avasi lakótelepen, Ózdon, Edelényben és Nyékládházán egy-egy bolt teljes külső és belső felújításon, valamint korszerűsítésen esett át a boltmegújítási program követelményeinek megfelelően.

− Az idei árbevételünk várhatóan 28 milliárd forint körül alakul, ami két százalék körüli növekedést jelent folyó áron. Az év eddigi teljesítménye szerint gazdálkodásunk eredménye 700-800 millió forint körül alakul, ami nagyságrendileg a bázis körül marad − hangsúlyozta Tóth László vezérigazgató, hozzátéve, hogy idén is folytatódott a részvénytársaság hálózatának korszerűsítése, fejlesztése a boltmegújítási és az informatikai programokon keresztül.

Az első félévben Sajószentpéteren egy régi üzlet átalakításával szupermarketet hoztak létre, Girincsen pedig a Mini Coop üzlet újult meg.

A most átadott izsófalvai üzlet mellett az Unió Coop idén még két ABC megnyitását tervezi: Rudabányán és Bőcsön. − E fejlesztésekkel együtt idén is egymilliárd forintot költöttünk beruházásokra − mondta Tóth László, hozzátéve, hogy minden fejlesztésüket saját erőből, bankhitelek nélkül finanszírozzák.

Arra a kérdésre, hogy a cég működési területén van-e terjeszkedési lehetőség, a vezérigazgató pozitívan nyilatkozott. − A jövő évben szintén két-három bolttal akarunk növekedni. Emellett − az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. területén működő nagykereskedelmi raktár tulajdonosaként − egy raktárfejlesztési projektbe is belevágunk. Ennek keretében egy 2500-3000 négyzetméter területű szárazáru-raktárcsarnokot építünk − emelte ki Tóth László.

Az Unió Coop büszke arra, hogy működési területén boltjainak közel 80 százalékát az üzletlánc boltmegújítási programjának keretében modernizálták. Emellett 2011 végére 108 üzlet már a Coop Csoport integrált informatikai rendszerével fog működni, így a forgalom több mint 98 százalékát ezen keresztül bonyolítják le. Ez év július elsejétől − néhány egység kivételével − a boltok csatlakoztak a Coop törzsvásárlói rendszerhez, így szeptember végére közel 40 ezer törzsvásárlót regisztráltak, amivel a vásárlók üzletek iránti lojalitása remélhetőleg tovább növekszik.