A mostani alacsony kamatkörnyezetben kiemelkedően látványos hozamokat produkáltak az ÖPOSZ-hoz tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak - derül ki a szervezet számításaiból, amely az érintett pénztárak által elért hozamokat vizsgálta a december 31-i elszámolóegységes árfolyamok alapján.

A végeredmény szerint a tagok körében legnépszerűbb, úgynevezett kiegyensúlyozott portfóliók átlagos hozama 6,4-7,7 százalék között volt, a rizikósabb portfóliók között pedig több is két számjegyű - 10 százalékos - meghaladó hozamot ért el.

A vizsgált harmincöt különböző elszámolóegységes pénztári portfólió közül harminc teljesített 3 százalék felett, azaz a tagság zöme jelentős infláció feletti hozamoknak örülhetett - mondta Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke. A vizsgált portfóliók kétharmada pedig átlépte az 5 százalékos hozamszintet. Így nem meglepő, hogy tagok egyéni befizetéseinek összege rekordszintre emelkedett 2016-ban, az egy-egy tagra jutó átlagos vagyon pedig bőven 1 millió forint feletti.

Idén további növekedésben bízik Kravalik. A tagok számára ugyanis a befizetések elindítására, újraindítására vagy fokozására jó alkalmat ad a készpénzes cafetéria néven megismert juttatási elem is, hiszen ennek pénztári előtakarékosságra fordításával hosszútávon könnyedén lehet biztos nyugdíj-kiegészítést építeni - mondta az ÖPOSZ elnöke. Azok számára, akik egyszer már beléptek, de valamilyen okból átmeneti ideig nem gyarapították számlájukat, azok újra nekivághatnak a takarékoskodásnak.

(Képünk illusztráció.)