A tavalyi üzleti évet is komoly nyereséggel zárták azok a köztéri reklámokkal foglalkozó cégek, amelyek Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartoznak - írta az Index az általa megismert cégbírósági dokumentumokra hivatkozva. A hirdetésszervező Publimont Kft. március 1-jén taggyűlés nélkül, írásbeli határozattal fogadta el mérlegbeszámolót. Eszerint a társaság adózott eredménye 2012-ben 1,881 milliárd forint volt. Ez jelentős növekedést jelent a korábbi évekhez képest, a nyeresége ugyanis 2011-ben 1,054 milliárd, 2010-ben pedig 340 millió forint volt. A 2009-et pedig veszteséggel zárta a cég. A társaság arról is döntött, hogy a nyereségből 1,88 milliárdot osztalékként kifizetnek a tagok részére. A nyereségből maradó 1,5 millió forint az eredménytartalékba került.

A cégnek három tulajdonosa van, a Pro-Aurum Zrt., a Neo-Met Kft. és Nyerges Zsolt, a Fideszhez közel álló üzletember. A Neo-Met Simicska Lajos, a felesége és a Pro-Aurum tulajdonában van, utóbbi cég szintén köthető a Fidesz korábbi gazdasági igazgatójához. Az osztalék felvételéről döntő iratot Nyerges, illetve a Neo-Met és a Pro-Aurum képviseletében Tóth Marianna írta alá. Tavaly előtt az Origo írt arról, hogy az elmúlt években több állami cég és intézmény köztéri reklámjainak egy jelentős része a Publimont felületein jelent meg.

Jutalmat is fizetettek

A Mahir Cityposter Kft. március 19-i közgyűlésen szintén megtárgyalta a tavalyi évről szóló pénzügyi beszámolóját. Az ülésen többek között Simicska Lajos is jelen volt. A cégbírósághoz benyújtott iratok ugyan nem tartalmaznak a gazdálkodásról szóló adatokat, a jegyzőkönyvből azonban arra lehet következtetni, hogy sikeres évet zárhatott a cég. A jelenlévők úgy döntöttek, hogy a nyereségből osztalékot fizetnek, a két ügyvezetőnek (Kovács István és Fonyó Károly) pedig jutalmat, és 5 százalékos fizetésemelést ítéltek meg. A jegyzőkönyv szerint a jutalmak kifizetésre a taggyűlés Simicskát hatalmazta fel.

A társaságnak a Simicska érdekeltségébe tartozó Mahir Zrt. és EuroAWK Kft. a tulajdonosa. Utóbbi cég vezetője Fonyó Károly, aki jó viszonyt ápol Simicskával. A főként a hirdetőoszlopairól és kisebb óriásplakát helyeiről ismert Mahir Cityposter felületein sok állami hirdetés jelent meg a kormányváltást megelőző időszakban is. A cég 2011-ben 119 millió, 2010-ben 60 millió forint nyereséget termelt.

A Simicska érdekeltségébe tartozó Közgép Zrt. tavaly a korábbi évekhez képest is több profitot termelt. A cég nyeresége 2012-ben 3,2 milliárd forint volt, amit osztalékként kifizetnek a tulajdonosoknak.