Lezárult az épületgépészettel foglalkozó, csődeljárás alatt álló Mart Kereskedelmi Kft. csődegyezségi tárgyalása - írja a Víz-,gáz-, fűtéstechnika (VGF) szaklap. A piacon jelentős részesedéssel bíró céggel kapcsolatban először a Napi.hu írta meg, hogy áfacsalási ügybe keveredett. A vállalkozás kapcsolatba került egy Dél-Alföldről irányított bűnszervezettel, amely több mint négymilliárd forint értékű iPhone-nal és más értékes telefonnal üzletelt. A készülékeket futárszolgálatokkal hozatták be, Magyarországon szortírozták és jellemzően lengyel és szlovák cégeknek értékesítettek.

Azért, hogy az üzlet után Magyarországon jelentős áfát tudjanak visszaigényelni, egy belföldi számlázási láncolatot építettek a rendszerbe - közölte korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A cég korábban közleményt adott ki, amelyben azt írták: az ügyben egy Mart alkalmazott gyanúsítottként érintett, akinek sem beszerzési, sem értékesítési, sem pénzügyekkel kapcsolatos feladatai nem voltak. A Mart Kft. határozottan elutasít mindenféle jogsértő magatartást.

A vállalat - amelynek akkor 38 telephelye volt - csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be.

Beszállt egy másik nagy szereplő

A VGF szaklap azt írja, hogy a cég még a csődeljárás előtt elkezdett tárgyalni egy másik nagy piaci szereplővel, a Szatmári szakkereskedőlánccal. Alapítottak egy céget, a Marttól teljesen független Mesterház Kft.-t. Ennek eredetileg 7 tulajdonosa volt, köztük a Szatmári Kft. és annak több tulajdonosa, illetve Hatzl Ilona, a Mart Kft. tulajdonosának, Wolfgang Hatzlnak a felesége. Lapunk úgy tudja, hogy a tulajdonosok között nem volt teljes az egyetértés. Ezt támasztja alá, hogy Céginfo.hu adatai szerint Hatzl Ilona tulajdonosi jogviszonya a Mesterház Kft.-ben április 19-én megszűnt.

A VGF szaklap szerint a Mesterház Kft. szárnyai alatt 9 Mart-üzletet és 66 munkatársat vettek át, az árukészlet azonban ebben nincs benne.

A Mart Kft. tervei szerint tovább folytatja működését, de szerényebb méretekkel, mindössze 5 üzlettel (Dunakeszi, Újpest, Gyöngyös, Székesfehérvár és Győr telephelyeken) és 64 fővel.

A lapunk birtokába jutott egyezségi javaslat szerint

  • a biztosított hitelezői igény 1,18 milliárd forint volt, amelynek 66 százalékát ütemezve fizetik ki,
  • a nem biztosított 3,1 milliárd forintnyi követelés 30 százalékát fizetik majd ki három részletben.

A VGF szaklap szerint a hitelezők 90 százaléka támogatta a javaslatot.

A cég honlapján Wolfgang Hatzl közleményben köszönte meg, hogy a Mart folytathatja tevékenységét.

A Martnak az ügy kirobbanásakor 28 úgynevezett "mester centrum" telephelye és 10 fürdőszobaszalonja volt országszerte és 265 embert foglalkoztatott. A cégadatok szerint az elmúlt években a vállalat folyamatosan növelte árbevételét, a 2012-es 11,7 milliárdról 2016-ra 15,3 milliárd forintra. Ehhez képest az adózott eredménye alacsonynak mondható: 2012-ben 84 millió volt, 2014-ben és 2015-ben kevesebb mint 14 millió, tavalyelőtt pedig alig több háromnál. 2013-at 92 millió forintos veszteséggel zárták.

A kép forrása: Shutterstock.