További adócsökkentést ígér az államtitkár

Magyarország 2010 óta az uniós átlag szintjére csökkentette az adóelvonást, és további mérsékléssel a térség államaival is fölveheti a versenyt - mondta az MTI szerint Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Világgazdaság szakmai rendezvényén.
Domokos Erika, 2019. szeptember 26. csütörtök, 18:44
Fotó: Getty Images

Magyarországon a munkát terhelő adók magasabbak még a visegrádi államok átlagánál, a társasági adókulcs azonban már most is versenyképes. A kormány a magasabb adóterhek helyett jövedelemtermelést fokozó innovációkra és beruházásokra ösztönzi a cégeket, a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) pedig kedvezményes adózási lehetőségekkel támogatja - mondta az államtitkár.

Az adóadminisztrációt minimálisra csökkentő kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) alapján már több mint 360 ezren, a kiva alapján pedig már több mint 40 ezren adóznak, és az államtitkár arra számít, hogy az utóbbit sokan fogják még választani rövid időn belül. Az adóadminisztráció jelentőségét azért emelte ki, mert az jobban sújtja a kisebb cégeket, költségei uniós átlagban a mikrovállalkozások árbevételének 2,5 százalékát is eléri.

A kkv-k adózása az szja-bevallások mintájára egyszerűsödhet, az adók száma csökkenhet, újabb gazdaságfehérítő intézkedések várhatók az adóelkerülések és a fekete foglalkoztatás ellen, az adóhatósági szolgáltatások tovább korszerűsödhetnek - közölte Izer Norbert, akinek várakozása szerint 2021-tól a vállalkozások többségének adóbevallását a NAV készítheti el.

A jövőre megszűnő eva (egyszerűsített vállalkozói adó) szerint adózók az adóhatóságtól napokon belül kapnak tájékoztatót arról, hogy a későbbiekben milyen adónemek közül választhatnak, és ezek milyen lehetőségekkel járnak.

Izer Norbert úgy látja, hogy magyar adórendszer 2010 óta egyszerűsödött és átláthatóbb lett, az adószerkezet előnyére módosult. Elsősorban a munkát terhelő adók mérséklésének köszönhető, hogy a közterhek a GDP 2 százalékával azonos mértékében csökkentek, a bevételeket viszont ezzel párhuzamosan növelte az adóelkerülés visszaszorítása.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

nyomasek bobo, 2019.09.30 21:20

@na4:

"Adókat drasztikusan csökkenteni, pazarló, bürokratikus állami apparátust és ezzel együtt a bürokráciát leépíteni, digitális államot bevezetni!"

hol kezdenéd a leépítést?

pl. megreguláznád e a strómanok (pénztáros lölő) rablását, azaz a pazarló, túlárazott közbeszerzési lopásokat is?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.09.30 16:59

Adókat drasztikusan csökkenteni, pazarló, bürokratikus állami apparátust és ezzel együtt a bürokráciát leépíteni, digitális államot bevezetni!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.09.30 16:31

@Bobby11:
Minden éremnek két oldala van.
Bármelyikőtök bármelyik oldalát külön vizsgálja, téves eredményre jut.
A lényeg a lakosságot terhelő adók volumene, és még inkább a vállalati és a lakossági szektor befizetéseinek aránya, ezek változása.
Ez jól mutatja, hogy a lakosság befizetései arányában emelkedtek a vállalati szektorral szemben.
Ez önmagában nem baj, ez egy adózási filozófia és még csak nem is rossz! Akár közelebb vihet az igazságos teherelosztáshoz, ha nem végeznének félmunkát. A tőkejövedelmek magasabb adóztatása és a luxusadók valahogy hiányoznak mellőle. Ez leginkább azért is lenne logikus, mert a 2010-es választási kampány (én még emlékszem!) Fidesz egyik fő mondanivalója a luxus, a luxus-baloldal elleni harc volt. Saját luxus-jobboldaluk láthatóan nem olyan büdös. A politikai és hozzáköthető gazdasági elit vagyonfelhalmozása mesze nem rak a közösbe annyit, mint amennyi szerintem járna. Apró mellékzönge, hogy ennek a gazdagodásnak a forrása többnyire jól lekövethetően közpénz...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bobby11, 2019.09.30 16:19

@acdc:
Le. "Nem kicsit...nagyon."
Üsd be ugyanazt a bruttó egy 2010 előtti kalkulátorba meg egy mostaniba.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.09.30 16:18

@acdc:
Pedig így van.
Ezzel szemben a fogyasztási típusú adók ezt bőven ellensúlyozták.
Persze nem mindegy, milyen időintervallumban hasonlítunk össze...
Javaslom bázisnak 2010-et.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html