A lap információi szerint egyelőre négy személyt gyanúsítanak. Ők mind egy dunántúli településen élnek és jelen állás szerint úgy néz ki, hogy befolyásolni akarták a trafikpályázatok elbírálását.

A Blikk úgy tudja, hogy az egyik gyanúsított egy korábbi pályázó, aki szerette volna elérni, hogy az adott településen az ő pályázata nyerjen. Egy ismerőse hozta össze egy olyan emberrel, aki pénzért vállalta, hogy megveszteget valakit, aki a pályázatok elbírálásában részt vett.

Akár politikus is lehet

Bár a KNYÜ politikusok vagy hivatalos személyek ellen szokott nyomozni, ám a trafikbotrányban őket jelölte ki a legfőbb ügyész az összes feljelentés kivizsgálására.