Újabb bő 3 milliárd jut a tram-trainnek

A nagysimonyi székhelyű Homlok Építő Zrt. építheti meg a Szeged–Hódmezővásárhely között épülő tram-train járműkarbantartó csarnokát, nettó 3 milliárd 270 millió forintért.
Németh Géza, 2019. június 25. kedd, 06:20
Fotó: Napi.hu

A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A csarnok három részből álló vasbeton pillérvázas épület lesz. Az alapterülete 2876 négyzetméter.

A nyertessel május 31-én kötött szerződést a NIF.

Indult még a tenderen az EB Hungary Invest Kft., a FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari Zrt. és a Vitruvius Építő Kft. is.

A 24.hu közölte - az RTL Klub Híradójára hivatkozva - hogy felszedik a korábban már lerakott, használt síneket a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő, most épülő villamosvasút vonalán. A 70 milliárdba kerülő beruházást Lázár János felügyeli, a korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter küldött tájékoztatót a helyieknek, ebből pedig kiderült, hogy bár a határidő tartható, a korábban lefektetett síneket fel kell szedni.

Az építtető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. korábban azzal magyarázta a máshonnan elbontott, 40 éves sínek használatát, hogy az erre a mellékvonalra még jó lesz, és költségeket is spórolnak vele. Lázár János viszont most már arról írt, hogy bebizonyosodott, hogy ezek a sínek nem elég megbízhatóak ahhoz, hogy évtizedeken át járhasson megbízhatóan a tram-train.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krislaci, 2019.06.27 10:09

Annak persze Lázár megbízott nem felelőse, hogy máshol leselejtezett, 40 éves síneket raktak le, nyílván új áron elszámolva (a differenciának persze már meg volt a helye Lázár kijárónál, és az ő zsebdiktátor megbízójánál).
Így azután tuti fogadást lehetne kötni arra, hogy a sinek újbóli megvételének, a selejt felszedésének, és az új sinek lerakásának sok milliárdos többletköltsége nem fog gazdát találni; azt, szokás szerint a magyar adófizetők állják.
Aki még nem tudta: így működik a gondolkozásra képtelen hülyék által hatalmon tartott NER!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html