Túl drága az 50 forintos magyar dinnye?

Megkezdődött a dinnyeexport a kelet-magyarországi térségből. A régió legnagyobb exportőr cége, a nyíregyházi Rádium Kft. eddig mintegy 50 kamion dinnyét szállított ki az észak-európai országokba.
MTI, 2012. július 16. hétfő, 14:38
Fotó: Napi.hu

A Békés és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei földekről indították útnak az első szállítmányokat, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ugyanis az érés még nem tart ott, hogy a szüret megkezdődhessen - mondta Für László, a cég ügyvezetője.

A kelet-magyarországi dinnyére a legnagyobb vevő továbbra is Lengyelország, de jut belőle Csehországba, Szlovákiába, a balti államokba, valamint kisebb mennyiségben Németországba is. Für László tájékoztatása szerint az exportszezon jó felvásárlási árral, kilogrammonként 40-50 forinttal indult. Az ügyvezető ugyanakkor megjegyezte: akadnak exportőrök, amelyek ennél olcsóbban ajánlják külföldre a magyar dinnyét, ami - szerinte - indokolatlan és ésszerűtlen, hiszen nem kell tartani attól, hogy nagy kínálat alakul ki a piacon. (Itthon már sikerült megállapodni a kereskedelmi láncokkal a termelői árról.)

Für László hangsúlyozta: az idén kevesebb dinnyetermésre van kilátás, hiszen az ültetvényeket fagy károsította, majd a hideg földben rossz volt a növény eredése, növekedése. Nem tett jót az elmúlt napok nagy hősége sem, napégett lett a termés egy része és szárelhalások is jelentkeztek a vízhiány miatt. Jégverés is érte az idei nyáron a dinnyeföldeket, főként Békés megyében.

Az exportőr cég szakemberei és a termelők most úgy becsülik, hogy intenzív dinnyetermesztés esetén hektáronként 60-70 tonna termés várható, a jónak számító 80-100 tonnával szemben. Hagyományos termesztési mód esetén pedig a 60-70 tonnánál jóval kevesebb dinnyére számíthatnak a gazdálkodók. A dinnye termőterülete egyébként az idén is tovább csökkent, 3.500 hektárra, míg tíz évvel ezelőtt még 11.000 hektáron termett a gyümölcs.

A Rádium Kft. vezetője beszámolt arról is, hogy a válság változatlanul érezteti hatását a dinnyepiacon, kisebb a kereslet, és talán ezzel magyarázható az alacsonyabb felvásárlási áron történő kiajánlás az exportőrök részéről. A nyíregyházi cég másfél hónapra tervezi a dinnye exportálását a kelet-magyarországi megyékből. Mintegy 150 kamion útnak indítására számítanak, és ez, ha sikerül, a fele lesz a korábbi évek mennyiségének, amikor 250-300 kamionnal szállítottak ki a megrendelőknek.

HOZZÁSZÓLÁSOK