Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jelenleg az állam, egészen pontosan az MFB Zrt. tulajdonában lévő Budapest Bank-csoport mérlegfősszege 2017-ben 3,5 százalékkal, 1033,9 milliárd forintra emelkedett - jelentette be Lélfai Koppány, a Budapest Bank (BB) Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A nagyobb profit főként az új hitelkihelyezéseknek köszönhető, amellett 2,1 milliárd forint javulást hozott a javuló portfóliónak köszönhető egyszeri értékvesztés- és céltartalék-felszabadítás.

A tavalyi eredmény bőven felülmúlta a terveket - foglalta össze a bankvezér.

A bankcsoport lakossági hitelállománya 2017 végére 4,6 százalékkal, 335 milliárd forintra nőtt. A bank tavaly 63 százalékkal több jelzálogkölcsönt és 66 százalékkal több személyi kölcsönt helyezett ki, mint 2016-ban- mindkét dinamika bőven felülmúlja a piaci átlagot. Az év folyamán 90 ezer új hitelkártyát bocsátottak ki - igaz, a megcélzott szám a százezer volt (míg 2018-ban 103 ezer a terv) - fogalmazott Tóth Viktor, a BB üzleti vezérigazgató-helyettese.

A működési költségek stagnáltak, csupán 0,2 százalékkal nőttek a múlt évben, így 43,8 milliárd forintra rúgtak.

A lízinggel együtt a vállalati üzletág 2017-ben 13 százalékkal nőtt, ezáltal az állomány nagysága 411 milliárd forintra rúgott. Tovább nőtt az új kkv-számlanyitások száma, ezzel az OTP után a BB a második helyre került a magyar piacon - távlati célunk pedig az első hely - mondta Tóth.

A leszerződött hitel- és lízingállomány 618 milliárd forintra nőtt, miközben a portfólió minősége továbbra is kiváló. A bankcsoport vállalati lízingállománya 29 százalékkal 99,4 milliárd forintra, az új lízing állomány pedig 14 százalékkal, 53,7 milliárdra nőtt - ezzel a Budapest Lízing továbbra is piacvezető az új vállalati lízing kihelyezéseknél.

A pénzintézet fiókhálózata nem csökkent az előző években, a jelenlegi 90 és 100 közötti fiókszámot (a pontos darabszám 95) meg akarják a jövőben is tartani.

A BB-nél 2018-ban is marad a kkv-fókusz, a dinamikában szeretnénk piacvezetők maradni - mondta a vezérhelyettes. A lakossági szegmesben 40 százalékos növekedést célzunk meg, míg a mikrohitelezésben a kétharmados növekedési ütemet - mondta Tóth Zoltán.

Nem akarunk változtatni az eddigi óvatosságunkon, a kockázati stratégiánkon. Ez alól csupán néhány, az állam által preferált nemzetgazdasági ágazat jelenthet kivétel - ilyen lehet például az idegenforgalom fejlesztése - jelentette ki Lélfai Koppány.

A korábbi üzleti fókuszterületek mellett 2018-ban a lakossági számlanyitásoknál a korábbinál erőteljesebb bővülést terveznek. Idén még több új digitális szolgáltatással lépnenk piacra, amellyel szeretnék tovább javítani az ügyfélkiszolgálás minőségét.

Idén nyáron véget ér a BB-nél a kártyaprogram, ezzel az utolsó banki rendszere is leválik a korábbi tulajdonos GE rendszeréről - mondta a bank első embere.

A nemteljesítő hitelek állománya (npl) folyamatosan csökken, a BB előre ütemezetten értékesíti a jelenleg a piaci átlag feletti nagyságú állományát, a cél a minél megfelelőbb árazás elérése - tavaly is volt npl-eladás.

A bank npl-állománya mögött 90 százalékos a fedezettség - mondta Deák Katalin, a Budapest Bank pénzügyi vezetője.

Főbb mérlegadatok (MSZSZ, millió Ft)
Megnevezés20162017
Mérlegfőösszeg999 2011 033 859
Ügyfelekkel szembeni kötelezettségek684 260699 155
Ügyfelekkel szembeni követelések (nettó)590 729670 672
Működési költségek (értékcsökkenéssel)43 66643 761
Követelésekre képzett év. és céltartalék2 9005 471
Adózás előtti eredmény (konszolidált)15 41716 694
Adózás utáni eredmény (konszolidált)13 05914 600
Hitel a betét %-ában90,6685,99
ROA1,33%1,44%
ROE9,93%10,46%
Tőkemegfelelési mutató12,39%14,3%
Forrás: Budapest Bank

Fotó forrása: Marton Szilvia / Napi.