Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyarországi termálfürdők átlagosan 20 százalékos kedvezményt biztosítanak a nyugdíjasoknak a teljes árú belépőkhöz képest. Ez forintosítva jegyenként 400-500 forintos kedvezményt jelent.

A "nyugdíjas kedvezmény" mást és mást jelent az egyes fürdőkben. Bizonyos helyeken ezt életkorhoz, jellemzően a 62., vagy 65. életév betöltéséhez kötik. Más fürdőkben - és ez kezd egyre inkább elterjedni - a nyugdíjra való jogosultság igazolását kérik a vendégtől. Ez a portál szerint igazságosabb, hiszen vannak, akik korábbi életévükben mennek nyugdíjba, azonban a fürdők nem emiatt kérnek ilyen igazolást. A nyugdíjas igazolványnak hívott iratról van szó, ami lényegében a nyugdíjfolyósítótól kapott igazolás.

Akik szeretnék igénybe venni a termálfürdők által a nyugdíjasok számára biztosított árkedvezményt, azok ezt semmiképpen ne felejtsék otthon, hiszen ha nincs náluk, akkor a pénztáros jóindulatára vannak utalva a fürdő bejáratánál.

- hívja fel a figyelmet a portál.

Létezik kiskapu

A lap szerint mivel ez a kedvezmény minden uniós polgárnak jár, a termálfürdők azzal "trükköznek", hogy a Nyufig-igazolás meglétéhez kötik a kedvezményt. Ha ezt nem tennék, akkor hatalmas bevételtől eshetnének el, hisz ez esetben a Nyugat-Európából érkező idősek is igénybe vehetnék a kedvezményeket.

Így számoltak

A portál egész napra érvényes jegyárakat vette alapul és azokat a fürdőket, amelyek most is működnek, tehát nem csak a szezonra nyitnak ki. Ahol vannak külön hétköznapi és hétvégi belépők, ott az előbbieket nézték. Amennyiben egy fürdő többféle jegytípust kínált - például élményfürdőbe, vagy a szaunavilágba érvényes kombi belépőket, magasabb áron - ott minden esetben a legolcsóbb lehetőséget vizsgálták.

Ezek az árak mostani - április közepi - állapotot tükrözik. Azért a következő hónapokban várható, hogy egyes termálfürdők áttérnek a főszezoni árazásra.

 

A top 10 kedvezményt nyújtó fürdő
Fürdő neveNyugdíjas belépő ára (forint)Kedvezmény mértéke (százalék)
Aquasziget Esztergom170052,8
Sárvári Termálfürdő200048,7
Napfényfürdő Aquapolis - Szeged270048,6
Leányfalui Termálfürdő120042,9
Zalaegerszegi Termálfürdő150042,3
Lukács Gyógyfürdő (szekrényes jegy) - Budapest240038,5
Dandár Gyógyfürdő - Budapest160038,5
Árpád Gyógyfürdő - Békéscsaba120035,1
Barcsi Gyógyfürdő130035
Marcali Termálfürdő150031,8
Forrás: Termál onlline

Százalékosan az esztergomi Aquasziget fürdő nyújtja a legnagyobb kedvezményt a nyugdíjasok számára, akiknek a teljes árú jegy összegének kevesebb mint a felét kell csak fizetniük.