Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az érintettek összesen 43 milliárd forint támogatást már megkaptak, a pályázók száma meghaladta a 14 ezret. Guller Zoltán a határidő módosítását azzal indokolta, hogy a belföldi idegenforgalom sikeres nyarat zárt, és emiatt sok szolgáltató nem tudta a tervezett időben elkezdeni a korszerűsítéseket.

Az MTÜ vezetője közölte azt is, hogy a raktárkoncertek megrendezését, valamint a cigányzenészek fellépését támogató pályázatok eredményéről akár már napokon belül értesíthetik az érintetteket. A népzenészeknek még csaknem két hetük maradt jelentkezni a számukra kiírt támogatásért - tette hozzá az MTI szerint.

Guller Zoltán kitért arra a jogszabályváltozásra is, amely október elsejétől kizárólag a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál (NTAK) regisztrált szolgáltatókat engedi online szálláshelyközvetítőkön hirdetni. Az illegális szállásadók sértik a tisztességes vállalkozások érdekeit, és rontják a magyar idegenforgalom érdekeit - hangsúlyozta. Véleménye szerint a változtatás azért is hasznos, mert az NTAK 40 ezer szálláshely forgalma alapján napi szinten szolgáltat adatokat a belföldi turizmusról, és ez megkönnyíti a döntéshozatalt.