"Több Balaton, kevesebb Adria, ez legyen most a jelszó" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök július közepi rádióinterjújában, utalva arra, hogy a koronavírus-járvány miatt belföldön nyaraljanak a magyarok, mert az kevésbé kockázatos, de közben a hazai gazdaságnak is segít.

Végül az adatok azt mutatják, hogy az emberek anyagi lehetőségeik és a járványhelyzet miatt tényleg Magyarországon mennek nyaralni. A Világgazdasággal a Szallas.hu azt közölte, hogy a rendszerük 13,4 ezer aktív hazai partnerrel nyitotta az idei nyarat. Az újonnan csatlakozók 10 százaléka budapesti, 7 százaléka siófoki, 4 százaléka pedig hajdúszoboszlói, összességében a legtöbb partnerrel bővülő települések - Egert leszámítva - mind a balatoni régióban találhatók, ilyen Balatonmáriafürdő, Balatonfüred, Balatonlelle, Hévíz, Balatonboglár és Zalakaros.

Nagyot nőtt a kínálat a Velencei-tó partján és a jellemzően kis, eldugott helyen levő szállásairól ismert Noszvaj, Nagymaros és Békésszentandrás településeken is - mondta a lapnak Szigetvári József, a Szallas.hu csoport vezérigazgatója. Aki szerint a tavaly nyárihoz képest a Balatonnál 33 százalékkal nagyobb forgalmat és 5 százalékos átlagár-emelkedést tükröznek a Szallas.hu-nál az aktív foglalások. De nőtt a Velencei-tónál és Budapesten tett foglalások száma is. Júniusban és júliusban a balatoni foglalások átlagára vendégenként napi 9150 forintra nőtt.