- Mennyire érte váratlanul a TV2 Csoport megkeresése?

Pavel Stanchev: Az elmúlt majdnem harminc évben a munkám miatt többször dolgoztam a magyarországi médiapiacot is érintő területeken, így logikus volt, hogy eljöhet majd a pillanat, amikor ez felmerül.

- A legnagyobb francia tévétársaságtól, a TF1 Grouptól érkezik. Mi volt a vonzó az ehhez képest kicsi magyar médiapiacban?

Pavel Stanchev: A magyar piacot régóta nyomon követem. Kicsinek egyáltalán nem nevezném a TV2 Csoportot, tizennégy csatornájával a legnagyobb magyarországi, de régiós szinten is jelentős televíziós társaság.

A magyar televíziós médiapiac tartogat lehetőségeket. Optimista vagyok, azért is fogadtam el ezt a pozíciót, mert adottak a feltételek, hogy jó munkát végezhessünk. Az egyik legfontosabb, amit megtanultam a karrierem során, hogy legyen egy erős brand, a TV2 pedig az.

- Mennyire naprakész a hazai médiapiacon?

Pavel Stanchev: Nem mondom, hogy nincs olyan kérdés, amellyel ne lehetne megfogni. Ezzel együtt a magyar folyamatokat, körülményeket ismerem. Látom is, hogy pozitívak a kilátások, elérhetünk sikereket. Számomra az egyik legfontosabb, hogy legyen egy erős brand, ami adott, de fontos az is, hogy az ország gazdasági és piaci körülményei is kedvezőek.

A magyar nyelv annyira egyedi, kevésbé kell félni a külső konkurenciától, míg Franciaországban több országra kell figyelni, de a szláv nyelvek is hasonlítanak egymásra. A magyar nyelv talán a leglényegibb különbség, mert ez nem csak a konkurens csatornákkal, hanem a Netflixhez hasonló streaming-szolgáltatásokkal szemben is védettséget jelent. Viszont itt sem tart örökké ez az állapot, a szolgáltatók idővel felfedezik ezt a piacot, mert a magyar nézők is szeretik a jó sorozatokat és filmeket, a fiatalok pedig már egyre többen és beszélnek idegen nyelveket.

Pavel Stanchev
Kép: Napi.hu, Kurucz Árpád

- Korábban a non-lineáris szolgáltatásokért felelt az előző munkahelyén, a TF1 Distributionnél. Hangsúlyosabb lesz ez a terület a TV2-nél? Tervezik akár streaming, akár on-demand formában erősíteni a jelenlétüket?

Pavel Stanchev: Gyorsan kell erre reagálnunk a TV2-nél, jelenleg kicsi, de nem drámai a lemaradásunk. Így az egyik legfontosabb feladatunk lesz a csatornacsoport digitális fejlesztése. Franciaországban sokkal nagyobb a verseny. Ott ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy a helyi, lokálisan előállított tartalom a legfontosabb, amelynek megjelenése a nem-lineáris szolgáltatások piacán visszaszorította a streamingszolgáltatók népszerűségét.

- Úgy hangzik, mintha nem félne a Netflix vagy az Amazon Prime térnyerésétől. Pedig jövőre új belépőként már a Disney is megjelenhet a piacon olyan erős címekkel, mint a Star Wars- vagy a Marvel-filmek. Itthon ez nem hasíthat ki újabb réteget a tévék nézettségéből?

Pavel Stanchev: Úgy gondolom, nagyon fontos kérdés lesz, hogy ténylegesen mi érhető majd el ezeknél a szolgáltatóknál magyar nyelven, illetve milyen az árképzés. Jó filmeket és sorozatokat a tévé ingyen, vagy szinte ingyen kínál. Ezek a szolgáltatások jó kiegészítők lehetnek, de nem helyettesítik a hagyományos televíziózást, ezért véleményem szerint nem jelentenek nagy veszélyt. Ezek a szolgáltatók igazán csak néhány piacon érzik jól magukat. Globális megközelítésben egyszerű a képlet, de olyan piacokon, mint például Magyarország nem biztos, hogy profitábilisan fenntarthatók.

- Akkor a televíziózásnak még sokáig van jövője?

Pavel Stanchev: Meggyőződésem, hogy erős jövője van. Ez a legjobb szolgáltatás, amelyet a nézők kaphatnak. Egyrészt már húsz éve is azt mondták, hogy a televíziózás haldoklik, de nem így lett. Amiben az játszik nagy szerepet, hogy egyetlen más műfaj sem tud ekkora nézőtömeget egy helyen, egy időben egyszerre összegyűjteni. Ez jól látszik a sporteseményeknél, vagy a népszerű valóságshow-knál, realityknél. Ezt nem tudja kínálni egy streaming szolgáltató sem.

Másrészt az elmúlt időszak botrányai miatt, a hirdetők is elfordulnak a digitális felületektől. Ott vannak például a Facebooknál történtek, melyeknél hitelességi kérdések is felmerültek, hogy egyáltalán garantálni tudják-e a megfelelő közönséget, vagy hatást. A hirdetők érezhetően visszatérnek a klasszikus platformokhoz. Harmadrészt pedig egy családot vagy egy társaságot jobban összehoz a tévé. Míg a streaming inkább individuális tevékenység.

- Ha már szóba hozta a sporteseményeket, a TV2 Csoport portfóliójában ott van a két Spíler csatorna, amelyek jövőjéről több verzió is terjed. Mi lesz ezekkel a jövőben?

- Pavel Stanchev: Tizennégy tematikus csatornánk van, és amikor májusban munkába állok, átnézzük, hogy milyen lehetőségeink vannak, melyikben mekkora a potenciál. Viszont ez nem azt jelenti, hogy valamelyiket megszüntetnék, vagy azt, hogy ne indítanánk akár egy harmadik sportcsatornát.

Vaszily Miklós: Üzleti racionalitások mentén vizsgáljuk meg a portfólió elemeit és ennek függvényében döntünk.

Vaszily Miklós
Kép: Napi.hu, Kurucz Árpád

- A csoport az elmúlt években veszteséges volt. Milyen nyereségcélt állítottak maguk elé?

Vaszily Miklós: Abszolút a profit a célunk. Én tavaly októberben csatlakoztam az igazgatósághoz, azóta az itt hozott döntések az eredményességet célozzák. A közeljövőben publikálandó 2018-as eredményszámaink ezt már tükrözni fogják.

Amikor bemutatkozott a TV2 állománygyűlésén, azt mondta, a cégcsoport nemzetközi területeinek a fejlesztését tartja elsődlegesnek. Ez azt jelenti, hogy régiós terjeszkedésbe kezdenek?

Pavel Stanchev: Természetesen vannak ilyen terveink. A tévés piac nagyon gyorsan változik a térségben, szinte folyamatosak a tulajdonosváltások. Követni fogjuk az eseményeket.

- A szavai alapján úgy tűnik, mintha akvizíciókban gondolkodnának. Vagy abban is számolnak, hogy a csoport önerőből indítson új adót külföldön?

Vaszily Miklós: Új csatorna indításában nem gondolkozunk, de nyitva tartjuk a szemünket, és vizsgáljuk az akvizíciós lehetőségeket. Ebben számítunk Pavel nemzetközi tapasztalatára és erős kapcsolatrendszerére, amely munkánkat nagyban megkönnyítheti.

- Visszatérve a saját műsorok gyártásához: tervezi, hogy erősít a TV2 Csoport ezen a területen, vagy inkább a népszerű tartalmak megvásárlásával növelnék a nézettséget?

Pavel Stanchev: Nézettség szempontjából a csoport piacvezető lett mindhárom jelentős célcsoportban idén márciusban. A helyi, saját gyártású műsorokra támaszkodva még tovább növekedhetünk. Mert bár vannak nagyon jó külföldi műsorok, de már Magyarországon is látszik, hogy a főműsoridőben saját tartalmak mennek. Azt szeretném, hogy ez még inkább erősödjön.

A TV2-t egy olyan műhelyként képzelem el, amely vonzza a tehetségeket; egy olyan hely, ahol respektálják a kreatív ötleteket és azokat meg is valósítják. Azt egyáltalán nem szeretném, hogy egyetlen műsorgyártótól vásároljunk, mint korábban. Azt láttuk külföldön is, hogy nem jó, ha egy csatorna mindig csak ugyanarra a gyártóra támaszkodik.

Vaszily Miklós: Ez Pavel ambíciója, amelyben teljesen támogatjuk. Május közepén munkába áll, és amint lehet, belekezdünk ebbe a folyamatba. Minden hazai gyártó előtt szélesre tárjuk a kaput.

Vaszily Miklós
Kép: Napi.hu, Kurucz Árpád

- Hogy látják a versenytársakat? A zászlóshajó csatornájuk hogyan tehetik a legnézettebbé?

Pavel Stanchev: Hozzászoktam a versenyhez a karrierem során és megtanultam, hogy úgy győzhetők le a riválisok, ha kialakítjuk a saját karakteres stílusunkat. Azt szeretném, hogy a TV2-nek markáns stílusa alakuljon ki, egyúttal közel érezzék magukhoz az emberek. Ez legyen a magyar családok tévéje, a gyerekektől az idősekig, férfiaktól a nőkig. Ehhez pedig erős belső építkezés kell.

Vaszily Miklós: Ahogy Pavel szavaiból is hallható, most magunkról beszélünk, nem pedig a riválisokról. Az már a múlt, hogy mások alapján definiáljuk magukat. Azt hisszük, ha ezt a belső építkezést jól csináljuk, akkor a magyar gyártás középpontja lehetünk. Ennek eredményeként pedig tovább javulnak a mutatóink. De most a cél helyett a folyamat a hangsúlyosabb.

Pavel Stanchev: A médiaháborúk csak a csatornavezetőket érdeklik, a közönséget nem. Tisztelem az ellenfeleinket, de meg vagyok győződve, hogy lehetünk náluk jobbak.

- Milyen műsorok felé nyitnak: a fikciós vagy a reality műfajra koncentrálnak?

Pavel Stanchev: Azt fogjuk csinálni, amire a közönségnek igénye van. Egyelőre azt látjuk, hogy néhány valóságshow nagyon jól megy, népszerűek a vetélkedők és néhány magazinműsor is. Viszont szükség van fikciós sorozatokra is, mert azokkal versenyezhetünk a streamingszolgáltatókkal. Itt nehézséget jelent, hogy drágább és rizikósabb is ilyenekbe belevágni, ha jó műsort akarunk csinálni.

- Mi a helyzet a közéleti műsorokkal?

Pavel Stanchev: Úgy vélem, hogy a hírcentrikus tartalmaknak van helye a csoportnál. De csak akkor, ha az embereknek és az emberekről szólnak, olyan témákkal, amelyekhez kapcsolódni tudnak, amelyek a leginkább érinti őket. Kemény politikai talkshow-kat nem szeretnénk, az maradjon meg a hírtévéknek.

Pavel Stanchev karrieríve

Pavel Stanchev bolgár-francia állampolgárságú, 52 éves médiaszakember Szófiában (irodalom) és Párizsban (újságírás) végezte tanulmányait. A hét nyelven beszélő (bolgár, francia, angol, román, orosz, német és szerb) menedzser az elmúlt közel három évtizedeben olyan meghatározó médiaipari csoportoknál dolgozott, mint a Ringier, HBO(Time Warner), TF1 Group, az RTL és az Antenna Group.
2017-2019: A TF1 Distribution (TF1 Group, Párizs) vezérigazgatója. Együttműködési tárgyalások többéves szerződésekről vezető francia, belga és afrikai telekommunikációs és pay-tv operátorokkal. 2018-ig a TF1 Group nemzetközi tanácsadója, nagyrészt afrikai üzletfejlesztési és befektetési lehetőségekkel foglalkozott.
2014-2016: A bTV Media Group (CME, Szófia) vezérigazgatója. A 6 TV-csatorna, 6 rádió, online szolgáltatásokat, hagyományos és előfizetéses Video-on-Demand szolgáltatásokat is magában foglaló, vezető bolgár médiacsoportot irányította.
2013-2014: Az Antenna South-East Europe (Ljubljana, Belgrád) vezérigazgatója. A régióban működő 4 TV-csatorna, 1 rádió és online szolgáltatásokat tömörítő csoportot irányította.
2010-2013: Az Antenna Group Görögország tanácsadó testületében számos egyesülési és felvásárlási (M&A) projektet vezetett TV-csatornák esetében.
2009-2010: Kanal D Romania (Dogan Media, Bukarest) vezérigazgatója.
2004-2008: A Nova TV Bulgaria (Antenna Group, Szófia) vezérigazgatójaként a társaságot nyereségessé tette. Teljes technikai fejlesztést és akvizíciókat hajtottak végre. 2008-ban a Nova TV-t a svéd Modern Times Group 628 millió euróért megvásárolta.
2003-2004: Az RTL Croatia vezérigazgatójaként elnyerték a sugárzási engedélyt Horvátországban. Az RTL Horvátországban egy éven belül megszerezte a piacvezető szerepet. Az RTL Group régiós fejlesztésein is dolgozott.
1996-2002: A HBO Romania ügyvezető igazgatója és a HBO CE üzletfejlesztési vezetője (Time Warner, Bukarest). Megalapította és irányította a fizetős HBO-csatornákat Romániában (1998-ban indultak), Moldovában (1999-) és Bulgáriában (2001-).
1992-1996: A Ringier (Zürich és Párizs) üzletfejlesztési menedzserként részt vett számos újság bevezetésében Közép-Kelet-Európán belül, Bulgária, Románia, Magyarország (a Blikk és a Kápé - együttműködésben a Gannett médiaholdinggal). Számos kiadói projektet vezetett Kínában és Vietnámban.