A bankok a jogszabályok szerint október 31-én zárolni fogják a nem azonosított ügyfelek számláiról a kifizetéseket, amíg az ügyfél nem azonosítja magát, a határidő még most is sokakat érint - derül ki a Bank360 körképéből.

Nem csak a bankszámlák esetében, hanem a biztosítóknál, önkéntes nyugdíjpénztáraknál és önkéntes egészségpénztáraknál vezetett számlákkal kapcsolatban is kell adatot egyeztetni azoknak, akik 2017 előtt lettek ügyfelek és azóta egyszer sem frissültek az adataik.

Szeptember elején még arról szóltak a hírek, hogy a lakossági ügyfelek 5 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. A Bank360 viszont most utánajárt, hogy mi a helyzet néhány órával a határidő lejárta előtt.

Bár konkrét számokat nem közölt, az OTP Bank válaszában elmondta, hogy a tájékoztatás bankfiókokban, a papír alapú és elektronikus csatornákon is megtörténik, de az OTP Bank minden olyan ügyfelének különböző csatornákon közvetlen értesítést is küldött aki az adategyeztetésben érintett.

Az MKB Banknál mindössze az ügyfelek 1 százalékánál nem történt még meg az azonosítás, de bíznak benne, hogy a határidő végéig ez náluk is lezajlik. A Raiffeisen Bank tájékoztatása szerint a bank ügyfeleinek döntő része az adategyeztetést már az eredeti határidő előtt elvégezte. A nyár folyamán és még októberben is zajlott az érintett ügyfelek újbóli értesítése különféle csatornákon.

A Budapest Bank ügyfeleit nem érinti az újraazonosítási kampány, mivel a jogszabály által megkövetelt adatokat a korábban lefolytatott ügyfél-azonosítási folyamat során rögzítették.

A K&H Bank ügyfeleinek elsöprő többsége is túl van az ügyintézésen, kevesebb, mint egy százalék a még nem azonosított ügyfelek aránya. A CIB Banknál ugyanakkor ez az arány már 5 százalék.

Az Erste Banknál elenyésző volt az újraazonosítatlan ügyfelek száma. Az október 31-i módosított határidőig minden olyan ügyfele adategyeztetésével végez, akivel a pénzintézetnek aktív, élő kapcsolata van - tájékoztatta a Bank360-at a bank.

A Takarékbank igen nagy számokról beszélt: még mindig százezres nagyságrendben nem tettek eleget ügyfelek törvényi kötelezettségüknek, bár a bank aktívan dolgozott, hogy ez ne így legyen. Tapasztalatuk szerint a netbankot, a bankkártyájukat aktívan használó ügyfelek körében lényegesen kisebb azok aránya, akik még nem tettek eleget kötelezettségüknek. Pontos számot nem tudtak mondani, mert a helyzet óráról órára változik, de közlésük szerint a Takarék Csoport az utolsó napokban is mindent megtesz a tájékoztatásért és a bankcsoport egyes tagjainál telefonon keresik az ügyfeleket. Arra is készen állnak, hogy a novembertől egységes Takarékbankban fogadják az ügyfeleket, akik számlavezető fiókjukban tudják az azonosítás után kérelmezni a zárolt számlájuk feloldását.

A Sberbank a szűk válaszadási határidőre hivatkozva nem közölt adatokat, az UniCredit Bank és a Gránit Bank pedig nem válaszolt a szakportál érdeklődésére.