A Heves Megyei Főügyészség vádirata 52 vádpontban részletezi a nyomozás során beszerzett bizonyítékokkal igazolt tényállást. E szerint az ügy I. rendű vádlottja volt az ötletgazda, akinek irányításával a bűncselekmény-sorozat megvalósult. Két vádlott elsődlegesen a szervezésben vett részt, öten fiktív vevőkként a nevüket adták a jellemzően a két megvádolt ügyvéd által lebonyolított hamis adásvételekhez. Az ügy három vádlottja olyan korábbi cégtulajdonos, aki nem csak eladta a vállalkozását, de abból előzőleg jogellenesen különböző vagyoni értékeket is kivett a maga számára - írta közleményében a főügyészség.

Az I. rendű vádlott volt az, aki a vádbeli időszakban, 2009 és 2013 között - mielőtt nagy volumenű fiktív munkaerő-kölcsönzéshez fogott volna - köz-, illetőleg szállítói tartozást felhalmozó gazdasági társaságok adásvételének közvetítésével foglalkozott, amely tevékenysége során újsághirdetésekben keresettet megvételre "adóssággal terhelt" vállalkozásokat az országban. A jelentkezők számára azután olyan vevőket közvetített, akik hajlandóak voltak a csődbe ment cégeket pénzért a nevükre venni, illetőleg megszervezte az adásvételhez szükséges okiratok ügyvédi előkészítését.

Látszólagos vevőként olyan embereket kerestetett meg, akik anyagi nehézségekkel küzdöttek, ezért néhány ezer forint ellenében aláírták a cégátruházáshoz szükséges iratokat, de később - a felszámolási vagy kényszertörlési eljárások megindításáig - egyáltalán nem vettek részt a vállalkozások további működtetésében, azoknak csupán névleg voltak vezető tisztségviselői. Mindezért a szervező 150 ezer és 300 ezer forint közötti összeget kért az eladóktól, amiből ügyletenként 50 ezer forintot fizetett a munkájuk során jogszabályellenesen eljáró ügyvédeknek, és 10-30 ezer forontot az új "cégtulajdonosoknak" - írta a főügyészség.

A főügyészség többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a 13 vádlottat, valamint - ezzel halmazatban - nagyobb, illetve jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével is a korábbi cégvezetőket.

A letartóztatásban lévő I. rendű vádlott és az egyik eljáró ügyvéd esetében az ügyészség végrehajtandó, további négy vádlott esetében pedig felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt. Hét vádlottal szemben a vádhatóság pénzbüntetést indítványozott, és többek esetében indítványt tett arra is, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el őket a gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagja vagy egyszemélyi vezetője foglalkozástól - olvasható Szalóki Zoltán főügyész közleményében.