Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Duna Aszfalt Kft. nyerte meg az M8-as autóút Körmend és Rábafüzes országhatárig tartó, 2X1 sávos szakaszának építésére kiírt tendert - derül ki a közbeszerzési adatbázisban közzétett dokumentumból; az eljárás eredményéről elsőként a Magyar Nemzet számolt be.

Az ajánlatok elbírálásáról készült összegzésből kiderül, hogy az elvégzendő munkát két részre osztotta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., egy 19,5 kilométeres és egy 9,5 kilométeres szakasz építésére, ám mindkettőnél Mészárosék konzorciumát hirdették ki győztesnek. A hosszabb szakasz kivitelezését a nyertes cégek nettó 40 milliárd, a rövidebbet pedig 21,7 milliárd forintért vállalták. Az összesen 61,7 milliárdos szerződéses ár a tartalékkerettel együtt 63 milliárd forintra bővülhet. Vasszentmihálynál völgyhidat is építenek a cégek.

A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és felesége tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Kft., valamint üzlettársa, Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt az autóút építési munkáiba bevonja alvállalkozóként - a Duna Aszfalt korábbi társtulajdonosának - Varga Károlynak az érdekeltségébe tartozó Hódút Kft.-t. (Mindhárom üzletember szerepel a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017-es listáján.) A rövidebb, alig tíz kilométeres útszakasz kivitelezésében a Hódút mellett még az osztrák hátterű Porr Építési Kft. is közreműködik.

A nyertes duó mellett még két konzorcium tett a NIF tenderén érvényes ajánlatot, a Colas Út Zrt. és a Colas Hungária Zrt. alkotta, valamint a Pannon-Dobrastav Kft., Dömper Kft. és Subterra-Raab kft. alkotta konzorciumok, ám ezek - a közbeszerzési dokumentum szerint - magasabb árajánlatot nyújtottak be, mint a nyertesek.

Még 140 milliárdos munka a Duna Aszfaltnak

A Duna Aszfalt három másik útépítési munkát is elnyert a közelmúltban, a G7 portál írt arról szerdán, hogy az építőcég építheti meg a Békéscsabát az M5-ös autópályával összekötő gyorsforgalmi út utolsó szakaszát is. Az M44-es Kondoros és Békéscsaba közti 18 kilométeres szakasza kivitelezését 41,4 milliárd forintért vállalta a társaság, alvállalkozóként pedig szintén bevonja a Hódutat, továbbá a Swietelsky Magyarország Kft.-t és az Út-Teszt Mérnöki Kft.-t.

Az M44-es másik két szakaszát (Kondoros-Csabacsűd és Tiszakürt-Kunszentmárton között) is a Duna Aszfalt építheti meg a Hódúttal közösen, közel 99 milliárd forintért - írta a portál.

A nyitókép forrása: MTI Fotó/Varga György