Új helyre kerülhet Andy Vajna sírja

Korábbi sajtóértesülések szerint a Fiumei Úti Sírkert 41-es művészparcellájában, Kerényi Imre, Makk Károly és Jancsó Miklós mellé temették volna a két hete elhunyt Andy Vajna filmügyi kormánybiztost, producert és vállalkozót. A Blikk úgy tudja, hogy a 19-es parcellában már az előkészületek is megkezdődtek.
Szabó Dániel, 2019. január 30. szerda, 08:24
Fotó: MTI Fotó

A Fiumei úti temető egyik fájának gallyazása alapján derült ki a bulvárlap számára, hogy új helyet találhattak Andy Vajna sírjának. Az ágak eltávolítására azért volt szükség, mert a kormányzati búcsúztatásokat egy hatalmas, fém állványokon álló pavilon alatt tartják, amely alatt elférnek a gyászoló családtagok és a kiemelt vezetők.

A gallyazás jellegéből ítélve Demján Sándor üzletember és Madarász Viktor festőművész sírhelye környékén lesz a pavilon nyitott oldala, és vélhetően az Árkádsor, a Görgei Artúr sétány felé esik majd Vajna sírhantja - számol be a Blikk.

A kormány saját halottjának tekinti a vasárnap elhunyt Andy Vajna filmügyi kormánybiztost, ezért a temetéséről is az állam gondoskodik. Andy Vajna csütörtöki búcsúztatásán régi jóbarátja, Arnold Schwarzenegger mond beszédet. Az esemény zárt körű lesz.

Andy Vajna 75 évesen hunyt el Budapesten január 20-án.

HOZZÁSZÓLÁSOK