Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elnökjelölti meghallgatásán Rigó Csaba Balázs elismerően szólt a hivatal eddigi munkájáról, de közölte, hogy még jobb eredményeket szeretne elérni a GVH élén, hozzájárulva a magyarországi versenykultúra fejlődéséhez. A versenyhivatali munka fontos területének nevezte a fogyasztóvédelmet, azt ígérte, folytatódik a hatékony fellépés a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ellen. Határozott fellépést szorgalmazott a versenykorlátozó megállapodásokkal, a kartellekkel, az erőfölényre építő visszaélésekkel szemben is - írta az MTI.

A GVH eddigi vezetőjét, Juhász Miklóst márciusban alkotmánybíróvá nevezték ki. Az utódjelölt Rigó Csaba Balázs eddig a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöki posztját töltötte be. 2015-ben nevezték ki KH-elnökké egyes állami szervezetek "simicskátlanításakor", korábban ugyanis az Orbán Viktor miniszterelnökkel összeveszett Simicska Lajoshoz és üzlettársaihoz is köthető személyek (Gajdos Róbert, Kövesdi Zoltán) álltak a KH és a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) élén. Rigó Csaba Balázs a KH alelnökeként már 2014 őszétől teljes jogkörrel helyettesítette a menesztett KH- és KD-vezetőket. (Az új vezetésű hivatal és döntőbizottság egyik első intézkedései között volt, hogy ideiglenesen kizárta a közbeszerzési eljárásokból az akkor még Simicska-tulajdonban lévő építőipari céget, a Közgép Zrt.-t hamis adatszolgáltatásra hivatkozva.)

Korábbi életrajza szerint Rigó programozó matematikus és szakközgazdász végzettséggel, valamint közbeszerzési menedzser szakértői képzettséggel rendelkezik. 2010-ig cégeknél, illetve vállalkozóként rendszertervezőként, szoftverfejlesztőként dolgozott, a Zalaegerszeg és térsége csatornahálózat és szennyvíztisztító-telep fejlesztésére, majd az ivóvízminőség javítására létrejött önkormányzati társulások elnöke is volt. 1998 óta a Fidesz zalaegerszegi csoportjának alelnöke, fideszes zalaegerszegi önkormányzati képviselő, 2007 óta a párt önkormányzati tagozatának Zala megyei elnöke. 2010-től a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának tagja, 2012-től a KH alelnöke, 2015-től a KH elnöke. Ezt megelőzően, 2011 és 2015 között a Zala Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott volt.

Vírushelyzet a GVH-nál

Rigó Csaba Balázs az elnökjelölti meghallgatásán a koronavírus miatt azonnali intézkedéseket sürgetett a GVH munkavállalói érdekében, és közölte, hogy lát lehetőséget a versenyhivatali bírságok átütemezésére a veszélyhelyzet miatt - írta az MTI. A GVH a kintlévőségekre vonatkozó könnyítéssel a munkahelyek védelméhez is hozzájárulhat, míg a fogyasztókat azzal szolgálhatja, ha a fertőzés elleni eszközök hirdetéseiből kiszűri a valótlan adatokat, félrevezető információkat, és a megtévesztő elnevezéseket - mondta a GVH-elnökjelölt.