Új párt alakult a Fideszből kiábrándultaknak is - együttműködnek az ellenzékkel

Szerintünk erős ajánlat, hogy eddig nem loptunk és nem hazudtunk, és ezután sem tervezünk ilyet tenni - hangzott el az Új Világ Néppárt bemutatkozó sajtótájékoztatóján, tudósított a 444.hu. Különösen fontosnak tartják, hogy több nő kapjon szerepet a politikában.
Domokos Erika, 2020. október 15. csütörtök, 18:19
Fotó: MTI Fotó / Soós Lajos

Pálinkás József atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere új pártot alapított Új Világ Néppárt néven.

A pártot "pragmatikus néppártnak" nevezik, amiből 2022-re kormányzóképes alternatívát akarnak csinálni. Elmondásuk szerint mostanra Magyarországon általánossá vált a hadiállapot, a szabadrablás és az üres handabandázás, a józanul gondolkodó embereknek ezért mostanra elegük lett a politikából, csak békében akarnak élni - olvasható a 444.hu cikkében.

Fidesztől szerezhetnek szimpatizánsokat

A párt alapítói "álltak már ellentétes oldalakon", de szerintük a politikai fordulathoz minden békeszerető, tiszta kezű ember közös erőfeszítésére szükség lesz. Ez azt jelenti, hogy az elnökségi tagok között van Lantos Gabriella egészségügyi közgazdász és Ábrahám Júlia, az LMP volt elnökségi tagja, tagja a vezetésnek a volt SZDSZ-es Szent-Iványi István és Stelli-Kis Sándor ügyvéd is, aki volt már a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje.

Szövetségeseiket az ellenzéki pártok között látják, és szerintük nem az ellenzéki szavazókat fogják megosztani, hanem a Fidesz-világból tudnak új szavazókat hozni.

Jelölteket állítanak az ellenzéki előválasztásokon

A bemutatkozón elhangzott: "Az indexesek, a színi növendékek és az orvosi kamara is példát mutatott abban, hogy mit kell tenni: a kulcs az egymásban bízó emberek közössége."

Jelölteket indítanak majd az ellenzéki előválasztásokon. Az elnökségi tagok maguk is elindulnak. Pálinkás a miniszterelnök-jelöltségért is indulna.

Etikai kódexet is írnak, ami alapján tilos lesz a pártban a gyűlöletbeszéd és a közpénzek nem megfelelő felhasználása. Különösen fontosnak tartják, hogy több nő kapjon szerepet a politikában - tudósított a 444.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sgl, 2020.10.16 06:46

@europeer: Eggen!
Pálinkás a filozófusok támadásakor bemutatta: ostoba, pártvezérelt seggdugó. Oylan baromságokat mondott egy tv interjúban, amin csak szégyenkezni lehet.
És akkor ez az alzheimeres atomfizikus pártot alapít?
MIRE?? KIRE?
Lantos Gabriellát is okosabbnak gondoltam.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

farnadij, 2020.10.16 05:13

Hiánypótló egy konzervatív középen álló párt, hisz jobbról már mindent felfalt a kisgömböc. A jobbik után vett mi hazánk is csak arra kell a fidesznek, hogy lehessen mutogatni van egy nála is széljobberebb, hogy középpártnak higgyék, miközben lassan a klasszikus fasizmus jegyek mindegyikét egyértelműen produkálja a fidesz. Örvendetes, hogy a józan és és a valódi konzervativizmus a megújulás képességével talán újból jelen lesz itthon a politikában, és lássuk be, azért a kételeminél magasabb végzettségű de nem megvett jobboldali gondolkodásúaknak is jár itthon valami, mert gyanítom, egyre inkább befogott orral tudtak már csak x-et tenni a fidesz mellé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gondolkoggyunk, 2020.10.16 00:20

Az elmúlt harminc évben bármelyik párt az országos húsosfazék közelébe került, abban a pillanatban maximális fordulatszámmal beindította a korrupciós pénzszivattyút. Azok is, akik addig még nem loptak. Szóval ennél sokkal határozottabb antikorrupciós üzenet kell ahhoz, hogy az átlépje az átlagos választó ingerküszöbét.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.10.15 20:19

Nagy szükség van kb a 260. pártra ebben az országban. Főleg olyanokkal mint Pálinkás József, aki az MTA léte alatt a legelvakultabban szolgálta a politikát, egy hibrid rezsimet.
Még számára is kínos volt, ahogy meg kellett felelnie Orbánnak.
Gyalázatos időszak volt, tehát az én voksomra nem számíthat.
Pedig szeretnék egy jó középpártot. Vagy egy jó szociáldemokratát. Egyik sincs, így marad az egyetlen érdemes párt, a Kétfarkúak.
Ha már ilyen mocskos a politikai ganétúránk, akkor az egyetlen emberi párt a Kétfarkú.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Manoka14, 2020.10.15 20:10

@LenovoR61: Rendes Magyar embereket a helyükre.

Mesélj a rendes Magyar emberekről,vajon kik azok?????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html