Magyarország egyik legnagyobb autógyárát építené fel az indiai Tata, az egyik lehetséges helyszínen, Szombathelyen már be is indult az ingatlanspekuláció - derül ki a Nyugat.hu cikkéből. A portál hozzátette: értesüléseit sem megerősíttetni, sem cáfoltatni nem sikerült az illetékesekkel.

Úgy tudják, hogy a Tata - amely a brit Jaguar Land Rover Ltd.-t is birtokolja - egy nemzetközi céget bízott meg azzal, hogy találjanak számára megfelelő, autóépítésre alkalmas területet. A lap szerint a külügyi tárca közvetítésével felvették a kapcsolatot több várossal, Szombathely bent maradt az utolsó körben, a fő vetélytárs Debrecen.

Minden bizonnyal e hírrel kapcsolatos a külgazdasági tárca szűkszavú közleménye. (Csak találgatunk, mert a közlemény nem említi, hogy mi indokolta a kiadását, viszont a nyugat.hu híre kapcsán feltett kérdésünkre is ezt küldte el szerkesztőségünknek válaszként a szaktárca.) A dokumentum szerint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) több nagyberuházás Magyarországra hozataláról tárgyal; ezek a nagyberuházások munkahelyek tízezreit teremthetik magyar emberek számára. Hangsúlyozták: minden a nyilvánosság előtt és a háttérben zajló spekuláció nagymértékben rontja a tárgyalások sikeres kimenetelének esélyét.

A Tata Motors jelenleg öt modelljét kínálja Magyarországon, a hírekben talán a legtöbbször szereplő miniautó, a Nano nemigen felel meg az európai biztonsági követelményeknek.

A sajtó 2011-ben és 2013-ban is cikkezett arról, hogy Kolozsvár közelében tervez új gyárat építeni a Tata Motors, ahol a Nano kisautót gyártaná. Két éve azt írták, hogy a Tetorom 3 elnevezésű ipari parkban egy 28 hektáros telket néztett ki az indiai vállalat; a tárgyalások korai szakaszára hivatkozva azonban akkor sem az önkormányzat, sem az autógyár nem kívánta kommentálni a híreket.