Új autóutak épülnek

Egert a környező településeket kikerülő utakkal kötik össze autópályával, közel 5 milliárd forintból.
Csernátony Csaba, 2017. május 12. péntek, 13:34

Több útépítési veszi kezdetét Eger közelében, amelyek eredményeként a várost a környező települések - például Andornaktálya és Maklár - kikerülésével kötik össze az M3-as sztrádával.

A beruházások keretében például gyalog- és kerékpárút épül a 25-ös út és a város között. A várost az autópályával összekötő M25-ös autóút 4 kilométeres északi részének kivitelezésére vonatkozó közbeszerzés folyamatban van, ha eredményes lesz az eljárás, akkor a szerződéskötés és kivitelezés nyáron várható. Az M25-ös másik, 15 kilométeres déli részére várhatóan júniusban írnak ki közbeszerzést. A tervek szerint az M25-ös várhatóan 2020-ra készül el, ezzel Egert bekapcsolják a magyarországi sztrádahálózatba.

A szóban forgó beruházások közül a 2502-es számú utat érintő munkákat a Colas Út Építőipari Zrt., a Colas Hungária Építőipari Zrt. és a Colas Közlekedésépítő Kft. alkotta konzorcium végzi nettó 4,495 milliárd forintért. A 252-es főút rekonstrukciójának kivitelezését szintén ezekből a cégekből álló konzorcium végi nettó 870 millió forintért. A beruházó pedig a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., amely uniós és hazai pénzből fizeti az útépítéseket.

Címlapkép: MTI / Komka Péter

HOZZÁSZÓLÁSOK