Kókai-Nagy Ákos a Semmelweis Egyetemen szerzett diplomát, 2012-ben elvégezte a Purdue University International Master of Management EMBA képesítését. Több gyógyszercégnél látott el vezetői feladatokat Magyarországon és külföldön, a többi között 2012-től az Astellas Pharma dániai ügyvezetője volt. 2017-től a Biogen gyógyszeripari cég magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója. Ugyancsak 2017-től az egyesület elnökségének tagjaként vett részt a szervezet munkájában az MTI szerint.

Az AIPM hétfői közleménye szerint a több mint 21 év gyógyszeripari tapasztalattal rendelkező szakember folytatni kívánja elődje, Vereckei Péter törekvését, hogy a mainál még kiszámíthatóbbak, átláthatóbbak és rendszeresebbek legyenek a társadalombiztosítási támogatási döntések, így az eddig sok esetben megfelelő gyógyszer hiányában nem, vagy nehezebben kezelhető betegségek hatékonyabb kezelését szolgáló új, innovatív terápiák minél hamarabb hozzáférhetővé váljanak a magyar betegek számára is.

Az új elnök az AIPM céljaival összhangban kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyar gyógyszerkassza érje el a visegrádi országok nettó gyógyszerkiadásának reálértéken számolt átlagát. Ennek kapcsán az AIPM célkitűzései közé tartozik a gyors, rugalmas és kiszámítható gyógyszerár-támogatási rendszer kialakításának előmozdítása, valamint az ágazatot sújtó terhek csökkentése, hogy a gyógyszeripar magyar gazdaságban betöltött valós szerepének megfelelően járulhasson hozzá a nemzetgazdaság bővüléséhez.

Az 1992-ben alapított Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) 26 kutatás- és fejlesztésorientált gyógyszeripari vállalatot tömörít Magyarországon, amelyek értékben a hazai gyógyszerforgalom több mint 50 százalékát adják, tevékenységükkel pedig a GDP csaknem 1 százalékához járulnak hozzá.