Új magyar boltokat nyit a Rossmann

Tavalyi 43,6 milliárd forintos forgalmával a Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft. 4,1 százalékkal növelte árbevételét az előző évhez képest - közölte Flórián László, a társaság operatív ügyvezető igazgatója csütörtökön, a cég új budapesti üzletének megnyitóján.
MTI-Eco, 2013. március 7. csütörtök, 17:24
Fotó: Napi.hu

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint 2011-ben 0,4 százalékkal nőtt az árbevétel a megelőző évhez képest. Az adózás előtti, illetve az adózott eredménnyel kapcsolatban Flórián László annyit közölt: négy év negatív eredménye után tavaly ismét nyereséges volt a vállalat. A huszadik éve a magyar piacon lévő társaságnak jelenleg 181 üzlete van, és több mint 1100 embert foglalkoztat Magyarországon.

Korábban 189 drogériája volt a cégnek, de 2010-ben az üzlethálózatot racionalizálva többet bezártak, illetve átköltöztettek - mondta el Flórián László, hozzátéve, tavaly hat új boltot nyitottak és kettőt zártak be.

Idén a Rossmann további növekedésre számít a drogériapiac stagnálásával szemben - ismertette az ügyvezető igazgató. A hálózat vidéken elsősorban minőségi fejlesztéseket, Budapesten új üzletek nyitását is tervezi. Ebben az évben 8-10 átépítésre és három új bolt nyitására lehet számítani.

A hat európai országban jelen lévő Rossmann konszern tavalyi forgalma 5,95 milliárd euró volt, ami 16,1 százalékos növekedés 2011-hez képest.

HOZZÁSZÓLÁSOK