Szeptember közepe helyett csak az év utolsó negyedében kezdődhet el a korábban felfüggesztett Tiszavasvári-6 jelű földgázkút tesztelése - közölte a Napi Gazdaság Online-nal a JKX Oil & Gas Plc.

A szerkesztőségünknek eljuttatott harmadik negyedéves jelentésben a társaság - amely alapvetően ukrajnai működéséből termel bevételt és profitot, de kutat Oroszországban és Bulgáriában is - ezen felül sok újdonságot nem közöl a magyarországi tevékenységét illetően a szeptemberi publikációkhoz képest.

Akkor a társaság arról számolt be, hogy a féléves számok alapján Magyarország részesedése a csoportszintű bevételben 9 százalékra nőtt. (A hajdúnánási mező két kútjából kitermelt gáz egy 14,5 kilométeres csővezetéken csatlakozik be az országos hálózatba.)

A hajdúnánási és a görbeházai mezők bruttó hozama, vagyis a napi átlagos kitermelés kőolaj-egyenértéken számolva (boepd) 782 hordó volt a harmadik negyedévben. Ez a csoportszintű kitermelés 8,6 százalékát tette ki - a többit az ukrán mezők adták.

A teljes csoport kitermelése 9080 boepd volt a harmadik negyedben, ami harmadával múlta alul az egy évvel korábbit - a gázkitermelés az ötödével, az olajbányászat a felével zuhant. Eközben a realizált gázár 3, az olajár pedig 13 százalékkal nőtt, így előbbi ezer köblábra vetítve 7,64, utóbbi hordónként 70,67 dollárra rúgott.

A prognózis szerint az éves átlag 10000-10500 boepd lehet, 2011-re pedig továbbra is a 20000 hordó a cél.