Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A fejlesztések eredményeként versenyképes vasút jön létre, ahol a vonatok megfelelő színvonalon szolgálják az alapvető utazási igényeket - hangsúlyozta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter szerdán a Fejér megyei Kápolnásnyéken, az első új Stadler Flirt motorvonat átadási ünnepségén. A MÁV évtizedes lemaradását nem lehet négy év alatt behozni, de a megkezdett fejlesztések biztató jövőképet vetítenek előre. Hozzátette: a járműfejlesztéseket a jövőben a pályafejlesztésekhez igazítva kívánják megvalósítani.

Jelezte, hogy az egy évvel ezelőtt aláírt, 42 új motorvonatra szóló szerződés teljesítését követően, 2015 őszétől 102 Flirt vonat fog közlekedni a magyar vasútvonalakon.

A miniszter kiemelte: az Orbán-kabinet 2010-ben egyértelművé tette, hogy az Európai Unióban és a világon érvényesülő iránnyal összhangban, elkötelezett a közösségi közlekedés, a vasút fejlesztése mellett. Az elmúlt három évben a MÁV Zrt. pályahálózatán mintegy 460 kilométer vasútvonalat érintettek a fejlesztések, további csaknem 500 kilométeren zajlik korszerűsítés, bővítés - tette hozzá.

Megjegyezte: a kényelmes motorvonatok közlekedtetésével minden feltétel adott ahhoz, hogy az elővárosi forgalomban is még többen válasszák a vasút szolgáltatásait. Úgy ítélte meg, hogy a 2012 óta tartó utasszám-növekedés igazolja a törekvések helyességét.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az utóbbi időszak vasutat támogató közlekedéspolitikája jól megalapozza a vasúti közlekedés fejlesztését, kiszámítható és stabil működtetését, szolgáltatási színvonalának fokozatos emelését. Megerősítette: arra törekednek, hogy egyre több vonalon tudjanak megújuló pályahálózatot, korszerű jegyértékesítést, jó parkolási lehetőségeket, kulturált várakozást, és igényes vonatokat biztosítani.

Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, az új járművek a Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Pusztaszabolcs, Budapest-Szob, Budapest-Veresegyház-Vác, a Budapest-Cegléd-Szolnok, és a villamosítás befejezését követően a Budapest-Esztergom vasútvonalon közlekednek majd. Hozzátette: Budapest elővárosában a vonatok csaknem kétharmada Flirt lesz, így évente harmincnégy millió utazást, az éves utazások negyedét tudják korszerű motorvonatokkal kiszolgálni.

Jelezte, hogy azokat a régebbi járműveket, amiket kivonnak az elővárosi forgalomból, egy nagy felújítást követően más vonalakon az elavult kocsikat váltják ki. Ezek várhatóan Kelet-Magyarországon, a többi között Miskolc, Hatvan, Debrecen és Nyíregyháza környékén fognak közlekedni.

Dunai Zoltán a Stadler Rail Csoport országigazgatója elmondta, hogy a motorvonat a Stadler legsikeresebb terméke, az elmúlt években a cégcsoport csaknem 950 motorvonat gyártására kapott megbízást 15 országból.

A MÁV-Start Zrt. 2012 novemberében indított nyílt közbeszerzési eljárást korszerű alacsonypadlós villamos motorvonatok beszerzésére. A közbeszerzést a Stadler Bussnang AG nyerte meg. A svájci járműgyártó 42 villamos motorvonatot gyárt a MÁV részére. Az utolsó járműveket legkésőbb 2015. szeptember 30-ig adják át utasforgalomra kész állapotban.