Erdei Viktor ügyvezető a százszázalékos magyar tulajdonú, saját porcelán-díszműáru és épületkerámiai portfólió kialakítását is célul kitűző cégről elmondta: a próbaüzem első fázisát október végén, november elején, a második fázist decemberben tervezik elindítani. A cég konzorciumi partnereivel közösen kétmilliárd forintos uniós fejlesztési pályázaton kíván részt venni - tette hozzá.

A Ledina Kerámia az első termékek bemutatását másfél-két hónap múlva tervezi. Erdei Viktor úgy fogalmazott: céljuk egy komoly európai szintű kerámiaközpont kialakítása, amelyhez 115 munkavállalójuknak a porcelán- és kerámiagyártásban szerzett több évtizedes - a munkaerőpiacon egyedülálló - szaktudását kívánják felhasználni. A gyártástechnológia alapját csúcsminőségű gépek, valamint a legújabb háromdimenziós és digitális technológiák kombinációja adja a sajtótájékoztatón kiosztott írásos tájékoztató szerint.

Új munkahelyek jönnek létre

Erdei elmondta azt is, hogy az épületkerámia területén egy magyar magánbefektető már komoly megrendelési igényét jelezte a cég felé.

Az LK-tulajdonos Anidel Projekt Kft. ügyvezetője, Takács István bejelentette: 8 milliárd forintos beruházással újabb pécsi üzemet terveznek létrehozni. Közölte: az LK-t Bozóki János főtulajdonos magánvagyonából hozták létre, akinek építőipari és energetikai érdekeltségei vannak - egyebek mellett - Cipruson, Görögországban, Izraelben és Ukrajnában.

Az új gyár munkaerőigényét százas nagyságrendűnek mondta, egyúttal cáfolta a leépítésre vonatkozó híreszteléseket, hozzátéve, hogy jelenleg is keres munkavállalókat a cég. Elmondta, hogy az eddigi fejlesztésekhez nem használtak fel bankhitelt, sem uniós, illetve állami támogatást, azonban utalt arra, hogy az LK fejlesztése érdekében a jövőben élni kívánnak ilyen lehetőségekkel is.

Nem használják a híres márkanevet

A Zsolnay-védjegy levédetésére vonatkozó kérdésre Takács István azt válaszolta: Bozóki János célja, hogy márkanév a Zsolnay-örökösök tulajdonában legyen és amennyiben az LK tulajdonosa azt megkapja, átadja a védjegyet a családnak.

Az LK az MTI-vel korábban azt közölte: levédetés kezdeményezésére azért volt sürgősen szükség, mert a márkanév a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. mulasztása miatt védtelenné vált.

Erdei Viktor elmondta, hogy az LK nem kíván Zsolnay márkanévvel termékeket gyártani, mivel a cégnek "van saját márkaneve, identitása, valamint lesz saját termék-portfóliója is".

Az ügyvezető kifejtette: az 1400 négyzetméteres üzemcsarnok technológia-telepítése nagyjából a felénél tart, a műhelyek két héten belül elkészülnek.

Takács István újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az eddigi és a jövőben tervezett beruházások együttvéve számításaik szerint 6-8 év alatt térülnek meg.