Új pozícióba került Vida Ildikó

A NAV korábbi elnöke felügyelőbizottsági tag lett a Simicska-Nyerges-féle agrárvállalkozások központi cégében, a Mezort Zrt.-ben.
Napi.hu, 2015. szeptember 26. szombat, 11:39
Fotó: Napi.hu

A Mezort Zrt. az egész Északnyugat-Dunántúlra kiterjedő Simicska-féle agrárérdekeltségeket fogja össze, így a Sárvári Mezőgazdasági Zrt.-t, a Szombathelyi Tangazdaság Zrt.-t és a Lajta-Hanság Mezőgazdasági Zrt.-t - írja a hvg.hu. A három egykori állami gazdaságban összesen több mint 18 ezer hektáron termesztenek növényeket, de jelentős az állatállomány is, a mérlegben 4770 tehénről és 30 ezer hízósertésről adtak számot.

A Mezort tavaly 1,7 milliárd forint árbevételt és 98 millió adózott eredményt mutatott ki, a tulajdonosoknak pedig102 millió osztalékot fizetett. A konszolidált mérleg alapján a saját tőke 16,7 milliárd, az árbevétel 9,8 milliárd, a nyereség pedig 1,6 milliárd volt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) éléről nemrég lemondott Vida Ildikó még az első Orbán-kormány idején kerül a Simicska Lajos vezette APEH-be elnökhelyettesnek, előtte a Mahirnál, most pedig a Mezortnál kapott posztot.

A Mezort felügyelőbizottságában korábban is akadt illusztris személy: Tarlós István jelenlegi főpolgármester 2009 végéig ült az ellenőrző testületben - jegyezte meg a hvg.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK