Új Suzuki-modell gyártása indul Esztergomban

A Magyar Suzuki Zrt. a nyár elején megkezdi legfrissebb modellje, az iV-4 (képünkön) prototípusának gyártását, a sportos terepjáró tömeggyártása 2015 elején indul az esztergomi gyárban - közölték a cég vezetői újságírókkal Budapesten.
MTI, 2014. március 21. péntek, 19:00

A négykerék-meghajtásos terepjárót a Vitara utódjának szánják, nagyobb és erőteljesebb lesz, mint az SX4 S-Cross sport-szabadidőautó, amelyet tavaly szeptember óta gyártanak Esztergomban.

Hiszasi Takeucsi (Hisashi Takeuchi), a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az új S-Cross a várakozásoknak megfelelően sikeres, tavaly már 42 ezer darabot állítottak elő belőle, és valamennyi exportpiacukra szállítják. A megrendelések kielégítése érdekében tavaly 142-vel növelték a dolgozói létszámot Esztergomban. A gyárban jelenleg mintegy 3100-an dolgoznak.

Megjegyezte, hogy nyolcéves modelljük, a korábbi SX4 gyártását fokozatosan leállítják a piac függvényében. Jelezte ugyanakkor: reményeik szerint a Swift következő generációja szintén Esztergomban fog készülni.

A Magyar Suzuki tavaly 161 106 gépkocsit gyártott, 3,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az áprilisban záruló pénzügyi évről Urbán László vezérigazgató-helyettes annyit közölt, hogy a Magyar Suzuki a 2012. évi 1,4 milliárd eurónak megfelelő árbevételre számít, azonban a nyereségesség várhatóan megtöbbszöröződik.
A vezérigazgató leszögezte: elégedettek a magyarországi cég teljesítményével.

A Suzuki márka a magyarországi újautó-piacon tavaly 7,1 százalékos részesedést ért el. Tavaly 3930 darabot adtak el a márkakereskedők, 19 százalékkal többet, mint az előző évben, miközben a teljes piac 5,8 százalékkal bővült. A márka a magánmegrendelések területén jobban teljesített, mint a flottaeladásoknál, tavaly 2200 járművet adtak el magánszemélyeknek, ebben a szegmensben a Suzuki részesedése 13,1 százalékos volt.

Az idén az eladni tervezett 5000 darabból már 2100-at flottavevőknek szánnak, amit az S-Cross sikerére alapoznak. A cél, hogy a piaci részesedés 8,8 százalékra emelkedjen - jegyezte meg a vezérigazgató. Magyarországon jelenleg 75 márkakereskedéssel rendelkeznek, 2013-ban már két taggal bővült a hálózat, és a későbbiekben 80 fölé növelnék a számukat.

A Suzuki Motor Corporation 2013-ban 2,85 millió darab autót gyártott, ennek 65 százalékát Japánon kívüli gyártóhelyen állították elő. Emellett 2,7 millió darab motort készítettek, 91 százalékát a székhely országán kívül. A konszern tavaly 48 országba exportált járműveket, 2015-re a tervek szerint 100 fölé növelik a desztinációk számát.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

jobbajobb, 2014.03.21 19:33

..jó hírek ,de bérek a nyugatiak harmada -negyede ...,miért is ,na ballibek ,..ez nem unortodox?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html