Joao Cunha Rosa, a portugál anyabank vezérigazgatója szerint a jelenlegi gazdasági válság ellenére hosszú távra terveznek, épp ezért nyugodtak a jövőt illetően. A portugál bank 2005-ben alakult partnereken keresztül gépjárműfinanszírozó és jelzáloghitelezésre építve üzleti modelljét. A cég 63 százaléka portugál magánszemélyek kezében van, a maradék részvény felett a francia piac 3. legnagyobb pénzintézeti csoportjához, a Groupe Caisse d'Epargne-hoz tartozó Credit Foncier kezében van. A társaság stratégiája páneurópai megjelenést tervezett, ennek jegyében 2007-ben alapította meg spanyol ingatlanhitelező leánycégét, majd ezt követően indulnak hazánkban is – bár a fióktelep megalapítása már tavaly megtörtént. Joao Miguel Leandro, a magyar leánycég társ-vezérigazgatója szerint itthon gépjármű-hitelezéssel indulnak, már most közel 100 kereskedővel állnak kapcsolatban, s tervük szerint ezt a számot rövid távon 400 partnerre növeljék. 90 százalékban használt autót akarnak finanszírozni, s csak 10 százalékos részt várnak az gépjárművektől. A fióktelepként működő hitelintézet a fővárosi 2 fiók mellett 4 városban (Debrecenben, Győrben, Kecskeméten és Pécsett) is kirendeltséget üzemeltet, jövőre Miskolcon, Szombathelyen és Székesfehérvárott nyitnak irodát. Az alaptermék mellett a Banco Primus személy- és járműbiztosítási termékeket is kínál. A biztosítási partnerek között a Groupama Biztosító (teljes körű casco) Genworth Financial (élet- és keresőképtelenség biztosítás), AIM Általános Biztosító (totálkár és lopás casco) és a Mapfe Asistencia (gépjármű-javítási biztosítás) található meg. 2009-ben más termékek, így jelzáloghitelek, illetve a hitelt kiváltó kölcsönök bevezetése is várható. Muradin Gergely társ-vezérigazgató szerint autók esetében évjárat megkötés nélkül akár 120 hónapra finanszíroznának, akár 0 százalékos önerő mellett is, a motoroknál az 1999-es évjáratig finanszíroznak forint és svájci frank alapon. Azt, hogy ki kaphat önerő nélküli, illetve hosszú finanszírozást, a hitelbírálat dönti majd el. Muradin szerint ezek a kölcsönök akkor veszélyesek, ha szűrés nélkül minden ügyfél igénylését jóvá hagynák. A társaság nem az eszközt akarja finanszírozni, hanem az ügyfelet, ezért statisztikai alapon az ő fizetőképességét vizsgálja, ennek fontos eleme a jövedelemvizsgálat – mondta Muradin Gergely. Ha a piac igényli, minden gond nélkül euró alapú konstrukciókkal is megjelennek. Joao Miguel Leandro szerint Portugáliában is léteznek hasonló konstrukciók. A cég Portugáliában is csak április óta kínál autóhitelt, a cél ott is – és nálunk is – az öt legnagyobb társaság között lenni.