Új út épül Debrecenben

Újabb útépítési tendert nyert meg a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó Hódút Kft.
Németh Géza, 2018. április 11. szerda, 06:20

Másfél kilométernyi utat és egy körforgalmat épít Debrecenben 616 millió forintért a közbeszerzések manapság egyik gyakori nyertese, a Hódút Kft. Az új út Debreceni déli gazdasági övezetének infrastruktúra fejlesztési részeként a Mandolás utca, valamint a Tesco körforgalom között épül és gyűjtő út a megjelölése. A nyertessel március 12-én kötötte meg a szerződést a város.

Indult még a tenderen a HE-DO Kft., a D-Profil Építő, Kereskedő és Szolgáltató Kft., valamint a Strabag Építő Kft. is.

A Hódutat a sajtó Mészáros Lőrinc üzleti köréhez sorolja. A Céginfo.hu adatai szerint tulajdonosa a Hódút Vagyonkezelő Kft. Ez utóbbinak a tulajdonosa pedig a Hódmezővásárhelyi Útépitő Kft., valamint a Magyar Vakond Út és Építőipari Kft. Az utóbbi cég is feltűnt nem egyszer nyertesként a közbeszerzési piacon.

A Hódút nettó árbevétele 2013-ban 160 millió, 2014-ben 1 milliárd 265 millió, 2015-ben 3 milliárd 58 millió, míg 2016-ban 1 milliárd 404 millió forint volt - szintén a Céginfo.hu mérlegadatai alapján. Az adózás előtti eredmény - az előbbi sorrendben - 141 millió, 59 millió, 5,7 milliárd, illetve 1,5 milliárd forintot tett ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK