Bartók János alapdiplomáját a Gödöllői Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán szerezte 1992-ben, ami egyben első munkahelye is volt.  Ezt követően csatlakozott az Aegon vezetői utánpótlás programjához, majd a vállalati ranglétrát végigjárva képviselőként, fiókvezetőként, divízióvezetőként, értékesítési és marketing-, életbiztosítási- és nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettesként dolgozott.

Később vezérigazgatóként irányított Aegon leányvállalatokat, valamint közreműködött a cég kelet-európai felvásárlásaiban és zöldmezős beruházásaiban.  2007-ben az Aviva biztosítóhoz   csatlakozott magyarországi vezérigazgatóként, később ugyanott a cseh, román, szlovák és magyar vállalatok munkáját irányította régiós vezérigazgatóként.

Tagja volt az Aviva Executive Leadership Teamjének, ahol többek között az új európai működési modell kialakítása is a feladatai közé tartozott. A MetLife felvásárlása után az Ahico, Aviva/MetLife biztosítók egyesülését, majd átszervezését irányította 2015-ig, ezt követően az Ergo Életbiztosító Zrt. igazgatóságának tagja volt.

A Duna Medical Center a magyarországi magán-egészségügyi ellátás kiemelkedő intézménye, ahol elhivatott, nemzetközileg is elismert szakemberek dolgoznak a betegek gyógyulásáért. Olyan munkatársakkal dolgozhatok itt együtt, akik közül sokakat a szakmájuk legjobbjai között tartanak számon. Örömmel vállaltam a feladatot, hogy mindennek részese lehessek - mondta a kinevezés kapcsán Bartók János.

Az új vezető tagja a Common Purpose Egyesületnek, elnökségi tagja a Menedzserek Országos Szövetségének, valamint a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának címzetes egyetemi docense. Mindkét gyermeke egyetemi hallgató.