Átadták a Pécs és az országhatár (a horvát oldalon Ernestinovo) közötti 400 kilovoltos távvezetéket, amely a második összeköttetést jelenti Horvátországgal. A magyar oldalon 42,1 kilométeres távvezeték építésének teljes költsége 5,5 milliárd forint volt - mondta az átadón Baji Csaba, az MVM Zrt. vezérigazgatója.

A projekt megvalósítását az EU 10 százalékos arányban támogatta. Az átadón Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai ügyekért felelős államtitkára elmondta: csak a nemzetközi kapcsolatok, a kiépülő erős regionális piac és együttműködés helyezheti fel a régiót az európai energetikai térképre.

Az államtitkár szerint a most átadott beruházást több hasonló is követi majd, hamarosan kiépül például a magyar-horvát gázvezeték-rendszereket összekapcsoló interkonnektor. Baji szerint kiemelten fontos az MVM számára, hogy stabil jövőképet hozzon létre a vállalatcsoport számára, ennek megfelelően a társaság erősíteni kívánja régiós jelenlétét, támogatva az ehhez szükséges fejlesztéseket.

Egy év alatt sikerült az összeköttetést megvalósítani, a beruházás a magyar és a horvát fél számára hasonló beruházási terhet jelentett, mivel a határ mindkét oldalán hasonló hosszúságban épült ki a távvezeték - hangsúlyozta Tari Gábor, Mavir Zrt. vezérigazgatója.