Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A miniszter az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta, az állami portfólióba tartozó vállalatok együttműködése jelentős előrelépést hoz a közösségi közlekedés környezetbarát fejlesztésében. Az összefogásnak köszönhetően olyan cég jött létre, amely szerepet játszik majd az Európai Unió 2050-re kitűzött klímacéljának elérésében.

A Mobiliti Volánbusz Kft. életre hívása, majd a Zöld Busz Program keretében elérhető pályázati támogatások lehetővé teszik a környezetkímélő autóbuszok üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúra kialakítását, a járművek beszerzését, működtetését. Felidézte, hogy a Zöld Busz Program 36 milliárd forint támogatást tartalmaz 2020-2029. között, a forráshoz közlekedési vállalatok, önkormányzatok juthatnak hozzá a környezet és a közlekedés zöldítésére.

Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója arról szólt, hogy az MVM elkötelezett az alternatív közlekedés meghonosításában, a CNG- és az elektromostöltő-infrastruktúra fejlesztésében.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az Európai Unió elvárása, hogy 2050-re 90-95 százalékra csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása a közlekedési szektorban. A közlekedés zöldebbé és fenntarthatóbbá tétele érdekében egységes utasbarát, környezettudatos, költséghatékony közösségi közlekedést alakít ki a MÁV-Volán csoport.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója rámutatott arra, hogy a Volán járműflottájának folyamatos korszerűsítése is a szén-dioxid-kibocsátás nagymértékű csökkentését szolgálja.

Orgovány Ferenc, a Mobiliti Volánbusz Kft. ügyvezetője elmondta: a társaság célja, hogy lehetővé tegye a járműflotta környezetbarát fejlesztését a Volánbusz számára.

A sajtótájékoztatón szándéknyilatkozatot írtak alá a Volánbusz Zrt. a Volán Buszpark Kft. valamint a Mobiliti Volánbusz Kft. vezetői. Ebben kifejezik szándékukat, hogy a szinergiák kihasználásával közösen fejlesztik a környezetbarát közösségi közlekedést, növelve ezzel a személyszállítási közszolgáltatásban részt vevő környezetkímélő járművek számát és arányát. Szándékukban áll kialakítani a környezetkímélő, elektromos és földgázüzemű autóbuszok közlekedtetéséhez szükséges infrastruktúrát, hogy megvalósulhasson a járműflotta környezetbarát fiatalítása, a környezetkímélő autóbuszok beszerzése, üzemeltetése.

Ezen szándékok megvalósítására konzorciumot hoznak létre, amely pályázna az elektromos és földgázüzemű autóbuszok beszerzésére és az üzemeltetéshez szükséges infrastruktúra kiépítésére.

A sajtótájékoztatón a szándéknyilatkozatban megfogalmazott együttműködést Mager Andrea, Kóbor György és Homolya Róbert aláírásukkal hagyták jóvá.