A Casino melléképületének és környezetének tervezését és kivitelezését a Majoros és Társa Kft. nyerte, a becsült 282,5 milliárd forinttal szemben 282 millió forinttal. Indult még ezen a tenderen a siklósi székhelyű  VivaPalazzo Zrt., valamint a budapesti Jánosik és Társai Kft. is.

A második közbeszerzés címe így szól: egészségügyi, orvosi szolgáltatások ellátása a "2017-es úszó-világbajnokság" megrendezéséhez kapcsolódóan. A teljesítés a verseny- és edzéshelyszínekhez kapcsolódik, ezek pedig a következők: Dagály Úszó Aréna, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Batthyány tér, Balatonfüred és a Városligeti tó. Kizárólag edzéshelyszínek a  Császár-Komjádi Sportuszoda és a BVSC uszoda.

A nyertes Semmelweis Egészségügyi Kft.-nek a világbajnokság ideje (augusztus 7 és 20 között) napi 24 órában kell a világbajnokság sportolói, illetve csapattag akkreditációval rendelkező résztvevők rendelkezésére állni.

A nyertes a becsült 843,7 millió forint helyett 833,5 millió forintért vállalta a szolgáltatást. Indult még a versenyben az érdi székhelyű Tranoxy-Med Kft. és a fővárosi Dr. Rose Egészségügyi Szolgáltató Kft. is.

Egy szakorvos 8 ezer forint szuperbruttót kap óránként, ebben benne vannak már a járulékok is, a szakápolók óradíja pedig 4 ezer forint - mondta a Világgazdaságnak Merkely Béla, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, aki a FINA orvosi és egészségügyi csapatát is irányítja majd.