Újabb közel kétmilliárd a Vasas stadionra

A becsült 801 millió forinttal szemben 1 milliárd 836 millió forintért tervezheti és építheti meg a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., valamint a Market Építő Zrt. az Illovszky Stadion második ütemét.
Németh Géza, 2019. január 22. kedd, 13:34
Fotó: MTI Fotó

A nyílt közbeszerzés eredményét az ajánlatkérő Vasas Sport Club tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.

A Vasas stadion építését - mint arról a Napi.hu is beszámolt 2017 márciusában - a Market Építő Zrt. és a KÉSZ Zrt. alkotta konzorcium nyerte meg 5 milliárd 240 millió forinttal. Más ajánlattevő nem is volt a tenderen. A megállapodás egy 5154 férőhelyes stadion megépítéséről szólt, de ha igény lesz rá, a keleti lelátót a későbbiekben ki lehet bővíteni, amelynek köszönhetően a befogadóképesség elérheti a 6204 főt. Tavaly nyáron 5 milliárd 660 millió forintra drágult a stadion, előre nem látható szerkezeti problémák miatt.

Ennyi előzmény után, most újra egyedüli ajánlattevőként jutott a stadion második ütemének tervezéséhez és kivitelezéséhez a két cég alkotta konzorcium. Az elvégzendő munkák a következők: tereprendezés, térkő burkolat, térvilágítás. A tartalékpályához egy 200 fős kültéri, fedett lelátót és egy eredményjelzőt kell építeni. Feladat a tartalékpálya világításának a felszerelése is. A már meglévő stadionban biztosítani kell a szurkolói területek teljes körű Wifi lefedettségét, továbbá fel kell szerelni két - az MLSZ B kategóriára előírt követelmények szerinti - eredményjelzőt.

A nyertesekkel december 21-én kötött szerződést az ajánlatkérő.

HOZZÁSZÓLÁSOK