Újabb autópálya épül 50 milliárd forintért

Hét ajánlattevő közül a legolcsóbb ajánlatot adó Hódút Kft. és Duna Aszfalt Kft. építheti meg az M35-ös autópálya második ütemét, nettó 46 milliárd 990 millió forintért - tette közzé a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Németh Géza, 2016. június 30. csütörtök, 11:00

Mindkét nyertes cég székhelye Tiszakécskén található, a Hódút tulajdonosa Varga Károly, a Duna Aszfalté pedig Szíjj László, akik 26,5 milliárd forintra, illetve 27 milliárd forintra becsült vagyonukkal a 26., illetve a 27. helyen állnak a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2016-os listáján.

A két cég által felépítendő autópálya szakasz a 481-es számú főúttól Berettyóújfaluig tart, a hossza 20,2 kilométer. Ez normál autópálya lesz, 2x2 sávval, leállósávval és elválasztósávval. A nyertes feladata a még hiányzó szakhatósági engedélyek beszerzése és a kiviteli tervek korszerűségének a felülvizsgálata is.

Az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) finanszírozott beruházás eredetileg becsült értéke 47 milliárd 836 millió forint volt, közel egymilliárddal több a nyertes ajánlatba foglaltnál. A NIF a nyertes közös ajánlattevőkkel a szerződést május 30-án megkötötte - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A felhívásra összesen hét ajánlat érkezett. A vesztes ajánlattevők között található egy olasz-román konzorcium, a Green Point Consulting Kft., a Colas Hungária Zrt., az EuroAszfalt Kft., közös ajánlattevőként a Dömper Kft. és a Subterra- Raab Kft. továbbá szintén közös ajánlattevőként az STR Építő Kft. valamint a TRSZ Kft. is.

A fenti MTI-kép illusztráció, azon a 47-es út Hódmezővásárhely és Orosháza közötti felújított szakasza látható, amelyek kivitelezője a Duna Aszfalt volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK