Raiffeisen Bank arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a hitelintézet tervei szerint a fogyasztók szeptember elejétől igényelhetik a minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket.

Korábban az MKB, a K&H, az FHB, az Erste, illetve 48 takarékszövetkezet, a Pannon Takarék Bank és a Mohácsi Takarék Bank már korábban elnyerte a jogot az MNB-től a fogyasztóbarát lakáshitelek folyósítására. Az FHB-nál július 1-jétől, az Ersténél július 24-étől, a takarékszövetkezeteknél pedig szeptember elsejétől igényelhetők a hitelek.

A közlemény szerint a jegybank a minősítési keretrendszer megalkotásával sztenderdizált, egyszerűen összehasonlítható és fogyasztóbarát jellemzőkkel rendelkező lakáshiteltermék elterjesztését tűzte ki célul. Az MNB a piaci szereplőkkel és a fogyasztókkal folytatott intenzív konzultáció eredményeképp a minősítés koncepcióját és a hozzá kapcsolódó pályázati kiírást úgy alakította ki, hogy a fogyasztói igényeket minél inkább kielégítő, a piaci versenyt erősítő és a hitelkiváltásokat ösztönző termékek forgalmazása indulhasson meg.

Az idén május 19-én közzétett pályázati feltételek alapján június 1-jétől pályázhatnak a  hitelintézetek a minősítés elnyerésére.

A minősített fogyasztóbarát lakáshitelek termékismertetőit az MNB minositetthitel.hu oldalán érhetik el a fogyasztók.