Egy 2005-ben hozott törvény vezette be a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíjat, amely a munkabért és annak a közterheit is tartalmazza. Ezt minden évben a kormány - rendeletben - hirdeti ki.

Az idei óradíj a kormány honlapján jelent meg. A február 27-ig véleményezhető kormány rendelet tervezet kimondja, hogy a jogszabály majd csak a Magyar Közlönyben történő kihirdetését követő hatvanadik lapon lép hatályba, addig a korábbi - alacsonyabb - díjat kell alkalmazni. Tavaly is csak áprilisban hirdette ki a kormány az őrző-védők minimális rezsi óradíját.

A gyakorlati tapasztalat az, hogy a közbeszerzéseken olyan ajánlatok születnek, illetve nyernek, amelyekben a díj alacsonyabb a kormány által meghatározott minimális rezsióradíjnál. Ezek automatikusan nem érvénytelenek, viszont az ajánlatkérőknek indoklást kell kérniük a kirívóan alacsony árra.

Azért nem zárhatók ki ezek az ajánlatok a közbeszerzésekből, mert az európai bíróság gyakorlata szerint nem határozhatók meg olyan árszintek, amelyek automatikusan kizárást jelentenek, hanem minden esetben az ajánlattevő és az ajánlatkérő párbeszéde alapján, a körülményeket mérlegelve kell dönteni az ajánlat érvényességéről.