Újabb cég lett stratégiai partner

Német céggel kötött stratégiai megállapodást a magyar kormány.
MTI, Napi.hu, 2015. december 8. kedd, 13:48
Fotó: Reuters

A a több mint 4000 főt foglalkoztató IT Services Hungary (ITSH) Kft. stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormánnyal. Az it outsourcing szolgáltatásokat nyújtó, a német T-Systems International 100 százalékos tulajdonában álló kft. négy magyar városban (Budapest, Debrecen, Szeged és Pécs) működtet szolgáltatóközpontokat és kilenc felsőoktatási intézménnyel, valamint harmincnál is több középiskolával folytat oktatási-képzési együttműködést.

Az ITSH a magyar kormány 65. stratégiai partnere - mondta - mondta Szabó László, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes.

Cégünk sikereihez szükség van arra, hogy a magyar gazdaság erős legyen és arra is, hogy rendelkezésre álljon a jól képzett szakemberek folyamatos utánpótlása, azaz a magas színvonalú műszaki felsőoktatás - fogalmazott Chris Wilson, az ITSH ügyvezetője. Az ITSH a 2006-os indulása óta a legnagyobb munkáltatóvá vált a magyarországi infokommunikációs technológiai szektorban - jövőre további 400 ember felvételét tervezi.

A nyilvános eredménykimutatás szerint az ITSH 44,5 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, az előző évi 40 milliárd forint után. A vállalat adózott nyeresége 866,9 millió forint volt 2014-ben az egy évvel korábbi 1,7 milliárd forint után.

HOZZÁSZÓLÁSOK