Újabb céget államosít a magyar kormány

A 21 tóparti önkormányzat többségi tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt.-t (Bahart) hamarosan visszaállamosítják, mivel a magyar állam valamivel több mint 75 százalékos tulajdoni hányadot szerezhet a cégben, tőkeemeléssel a társaság augusztus 27-i rendkívüli közgyűlésén - adta hírül a Hirbalaton.hu.
Domokos László, 2019. augusztus 22. csütörtök, 14:28
Fotó: Napi.hu

Így az önkormányzatoknak a jövőben már nem lesz érdemi beleszólásuk a hajózási társaság jövőjébe. Emiatt az érintett települések egy része szeretné névértéken felajánlani részvényeit az államnak - írta a portál.

Az önkormányzatok a 2008-as ingyenes vagyonjuttatáskor, amikor a korábban megszerzett 51 százalékos tulajdoni hányaduk mellé megkapták a Bahart maradék 49 százalékát is, végrehajtottak egy rövidtávú 580 millió forintos tőkeemelést. Vállaltak ugyanis egy hosszú távú, nagyobb tőkeemelést is, ezt azonban végül nem lépték meg, a többször kitolt határidő ellenére sem.

Majd 2019 elején az állam nem adott több haladékot: az 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettség végrehajtását kérte, vagy annak elengedéséért cserébe mintegy 35 százaléknyi részvényhányadot. Az érintett balatoni települések az utóbbit választották.

A rendkívüli közgyűlés arról fog dönteni, hogy az állam 6,6 milliárd forinttal meli a társaság jelenlegi 4 milliárd forintos tőkéjét, így valamivel több mint 75 százalékos, meghatározó tulajdoni hányadot szerez. Az állami tulajdonosi jogok gyakorlója a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

susu69, 2019.08.23 18:15

Az államosítás: "Az államosítás (nemzetközi szóval nacionalizálás vagy kollektivizálás) szűkebb értelemben magántulajdonban álló javak, illetve a rájuk vonatkozó vagyoni értékű jogok állami tulajdonba vétele az állam egyoldalú jogi aktusával. A privatizációval ellentétes irányú gazdasági jogi folyamat."
Ez tehát, a Napi.hu állítása ellenére nem államosítás. Azaz, a Napi.hu ismételten hazugságot terjeszt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.08.23 13:21

@LenovoR61:
https://m.hvg.hu/elet/20190822_Millios_megtekintes_folott_a_betiltott_Brodydal
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2019.08.23 09:00

@narancsragacs: " A privatizációra pedig felkészül pénztároslőrinc :) "

Vagy Sajátlábonálló Hombárfejű Ráhel...ő az Idegenforgalom és a Divatszakma Úrnője...és a Balaton Királynője.

Nepotizmus felsőfokon !!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Elhetetlen, 2019.08.23 00:02

@LenovoR61: Csak lennél képes megkülönböztetni az államosítást a családiasástól! Ja, de ennyi eszed nincs.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

LenovoR61, 2019.08.22 18:02

Nagyon helyes mindent államositani.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html