Az állami médiában jelenleg mintegy kétezren dolgoznak, és ez lesz a hatodik nagy leépítés. Még 2011 nyarán és őszén hozzávetőleg 900 embert küldtek el, azóta évenként 100-200 fővel csökkentik a létszámot, de közben sokakat fel is vesznek nagy fizetéssel. A cég összes dolgozójának bére és azok járulékai évente meghaladják a 15-16 milliárd forintot, az MTVA vezetése az ismétlődő elbocsátásokkal ezt az összeget próbálja meg egyre lejjebb faragni.

A várható leépítést az MTVA nem cáfolta. A lap kérdéseire azt válaszolták, hogy az MTVA szervezeti egységeiben folyamatosan zajlik egy belső vizsgálat, melynek célja annak kiderítése, hol vannak lehetőségek a még mindig meglévő párhuzamosságok megszüntetésére és a hatékonyság további növelésére. Ennek a vizsgálatnak lehetnek személyi következményei, de az ­MTVA szerint nem olyan nagyságrendű (300 fő), mint amiről a Népszabadság tudomást szerzett.

Az MTVA idén 77,7 milliárd forintból gazdálkodik, ami a 71,1 milliárdos költségvetési támogatásból és a 6,6 milliárdos tervezett kereskedelmi és vagyongazdálkodási bevételből adódik össze. A lap szerint az állami segítség ellenére az MTVA folyamatosan finanszírozási gondokkal küszködik. A társaság úgy válaszolt: időről időre felülvizsgálják a szervezet személyi állományát és költségszerkezetét..