Újabb EU-pénzes csalásra derült fény - vádat emelt az ügyészség

Egy magyar cég orvosi diagnosztikai eszközök beszerzésére kapott majdnem félmilliárd forintot az Európai Uniótól. Olcsón vásárolták a két berendezést, de azt túlárazva számolták el, a különbözetet pedig megtartották a tettesek. Az ügyészség az OLAF ajánlása alapján vádat emelt az ügyben.
Szabó Dániel, 2017. április 5. szerda, 11:18
Fotó: Napi.hu

Az ügyészségi vádirat szerint a magyar vállalkozás 2009-ben pályázott az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól 489,9 millió forintot kapott a pályázatára, hogy orvosi diagnosztikai eszközöket szerezzen be. Ezeket a bekerülési érték 44 százalékának megfelelő, 214 millió forintos áron tüntették fel.

Viszont az elkövetők egy külföldi cégtől mintegy 102 millió forintos vételáron szerezték be, majd azokat a támogatás elszámolása végett túlárazva, 371,7 milliós összegen tüntették fel. A támogatás felhasználását tartalmilag valótlan nyilatkozatokkal igazolták, továbbá elhallgatták a pályázat elszámolását ellenőrző szervezet elől azt a tényt, hogy a gépek vételárának különbözetét egy közbeiktatott cégen keresztül a saját részükre utaltatták vissza - írja közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az orvosi műszerek működtetésére egy vidéki városban 2010 januárjában diagnosztikai centrumot létesítettek, azokat azonban a célnak megfelelően sohasem használták fel. A vádhatóság a cég két vezetője, valamint az ötletet kidolgozó ismerősük ellen tettestárként emelt vádat, mivel a nyomozás szerint az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak okozott kár 182,1 millió, a magyar költségvetést ért kár 32 millió forint.

A terheltek szabadlábon védekeznek, bűnösségükről a Fővárosi Törvényszék fog dönteni. A bűncselekményeket két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.

Az év elején került nyilvánosságra az OLAF egy másik jelentése a 4-es metró építése körüli korrupciógyanús eljárásokról. Ebben az ügyben a magyar hatóságok még nyomoznak.

HOZZÁSZÓLÁSOK