Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vádirat szerint egy 43 éves férfi vádlott jelentős vagyonnal és befolyással rendelkezett a hozzá kötődő, nála rosszabb anyagi helyzetben lévő személyek felett, Bátonyterenyén és környékén. A férfi kiépített egy, az általános forgalmi adó elkerülését célzó cégláncolatot, amelyhez többek között építőipari munkákat végző személyeket használt fel - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A 43 éves férfi és láncolata 2013 májusától egy, betonacél megmunkálásával és értékesítésével foglalkozó - ténylegesen egy 37 éves férfi által irányított - cég számára tette lehetővé az adóelkerülést. A kiépült bűnszervezet az adót oly módon csalta el, hogy az Európai Közösségen belüli vagy fiktív cégekkel Közösségen belüliként feltüntetett beszerzés után a cégláncolatba úgynevezett ,,eltűnő kereskedőket" épített be, akik adóminimalizáló, valótlan tartalmú adóbevallásokkal eltüntették a betonacél áfáját.

A betonacél-kereskedés a fordított adózás szabályai alá került 2015. január 1-jétől , ezért a vádlottak felhagytak a betonacél vonatkozásában végzett adócsaló tevékenységükkel, eddig azonban mintegy 410 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a magyar költségvetésnek.

A Fővárosi Főügyészség tizenhat személlyel szemben nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, többükkel szemben bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége, egyes stróman ügyvezetők ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt. A költségvetést - bűnszervezetben és üzletszerűen - 50 millió forintot meghaladóan megkárosító cselekmény büntetési tétele húsz évig terjedő szabadságvesztés.