Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai cég ezzel a beruházással 200 új munkahelyet hoz létre Győrött 2020-ig, a magyar kormány a beruházást 2,9 milliárd forinttal támogatja.

A magyar autóipari termelés az év első hat hónapjában 5,5 százalékkal bővült, 4000 milliárd forint termelési értéket állított elő, ennek 92 százaléka exportra került - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter elmondta: a magyar gazdaságpolitikát az elmúlt években számos kritika érte, mára azonban az adórendszer átalakítása, a duális képzés bevezetése, és a rugalmas munkajogi szabályok meghozták eredményüket. Soha annyian nem dolgoztak még az országban az elmúlt 26 évben, mint az idén, 2010-ben 1,8 millió ember fizetett adót az országban, most 4,3 millió dolgozó és adófizető polgára van Magyarországnak - sorolta az eredményeket.

A tárcavezető rámutatott: a magyar gazdaságpolitika bebizonyította, hogy lehet úgy gazdasági növekedést elérni, új munkahelyeket teremteni, hogy közben a költségvetés folyamatai is rendben vannak, hogy ésszerű gazdálkodás valósul meg az államháztartásban.

A külgazdasági és külügyminiszter aláhúzta: a duális képzés bevezetésével a munkaadók is részt tudnak venni a munkaerő képzésében, a jövő évtől pedig jelentős adókedvezményekben részesülnek azok a munkaadó cégek, amelyek a munkaerő mozgását is segítik, azaz az egyes településekről elszállítják a munkaerőt a munkát adó vállalkozásokhoz.

Soha még ennyi amerikai

A miniszter az amerikai cég győri beruházása kapcsán kiemelte: soha ennyi amerikai beruházás nem volt még az országban, az amerikai befektetések értéke napjainkban mintegy 9 milliárd dollárra rúg, mintegy 1650 amerikai érdekeltségű vállalkozás tevékenykedik az országban, amelyek több mint 100 ezer dolgozónak adnak munkát.

Robert Pyle, a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke a sajtótájékozatón elmondta: a Dana vállalatcsoport az új üzleti programjai támogatása érdekében egy csúcstechnológiát képviselő gyárat hoz létre Európában. A Spicer® fogaskerékgyártó üzemet Magyarországon, Győrben hozzák létre, és a Dana cégcsoport globális vevőinek regionális megrendeléseit elégíti majd ki. A 13 000 négyzetméteres gyártóegység a regionális vevők számára hozzáférést biztosít a Dana fejlett tervezési, mérnöki és gyártói szakértelméhez, amely támogatja a vevők beszerzéseit, és technológiai fejlesztéseit.

A tervek szerint az építkezés 2017 első negyedévében kezdődik. A vállalat mintegy 46 millió eurót fektet be az új gyáregység felépítése során, és a várakozások szerint 200 új munkahelyet hoz létre 2020-ig.

Az új győri gyár ívelt kúpkerék hajtásegységeket állít majd elő. A Dana elemi fogaskerekeket és ívelt kúpkerék hajtásokat gyárt hagyományos hátsó hídház és merev tengelyekhez, valamint összkerék meghajtású rendszerekhez. A telephelyen a jövőben lehetőség nyílik teljes futóművek összeszerelésére is - tette hozzá a vállalatvezető.

A kormány támogatta

Az új telephely a vállalat negyedik gyára lesz Győrben. A beruházás Magyarországon történő magvalósulásáról szóló döntésben jelentős szerepe volt a magyar kormány támogatásának, amely vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködése alapján.

Robert Pyle kifejtette: a Danára új üzleti lehetőségek várnak az európai piacon, és ennek kiaknázására komoly elvárásokkal építik fel az új fogaskerék-gyártó üzemüket. "Ez a gyár stratégiai okokból a meglévő győri üzemeink közelében helyezkedik majd el. Ez lehetővé teszi, hogy az európai ügyfeleinkhez sokkal gyorsabban, és költséghatékonyabban juttassuk el a technológiánkat " - fűzte hozzá a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke.

A tájékoztatón kiosztott sajtóanyagból kiderül: a Dana világelső cég a magas minőségű hajtáslánc, tömítés és hőcserélő rendszerek gyártásában, amelyek javítják mind a hagyományos, mind pedig az alternatív-energia hajtású járművek hatékonyságát és teljesítményét. Az 1904-ben Maumee-ben, Ohióban alapított vállalat több mint 23 000 munkatársat foglalkoztat hat kontinens 25 országában. 2015-ben a Dana 6,1 milliárd amerikai dollár árbevételt ért el. A Forbes Magazine 2016-ban ismét az Egyesült Államok 100 legmegbízhatóbb vállalata közé választotta a Danat.