A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) emellett hét brit vállalattal tárgyal további befektetésekről - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A BAT európai gyártási stratégiájának felülvizsgálata és újragondolása eredményeként bizonyos nyugat-európai kapacitásokat leépít, és Magyarországra hoz beruházást. Ennek eredményeként 800-an dolgoznak majd a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-nél, a kormányzat és a város pedig segítséget nyújt a szakképzett munkaerő felkutatásában, illetve képzésében.

A vállalatcsoport 1992 óta több mint 57 milliárd forint értékű termelőberuházást valósított meg Magyarországon, ennek köszönhetően a pécsi dohánygyár az egyik legjelentősebb befektetővé és munkaadóvá vált. Még 2014-ben több milliárd forintos beruházással hozták létre új pécsi gyáregységüket a régi belvárosi termelőegység fenntartása mellett - mondta Richard Widmann, a BAT közép-európai vezérigazgatója.