A hétfői Közbeszerzési Értesítő szerint összesen hat alrészben hirdetett győztest a MÁV Zrt. a vasúti hidak és acélszerkezetek felújítására és állagmegóvására kiírt pályázaton. A hat pontból négy esetében a Közgép Zrt-t, kettőben pedig az A-Híd Zrt-t hozták ki győztesnek. A hat szerződés összértéke majdnem kétmilliárd forint, ebből 1,3 milliárd jutott a Közgépnek.

A MÁV korábban is előnyben részesítette a Közgépet a tenderein, a kormányközeli cég több hasonló pályázatot nyert el az elmúlt hónapokban. A most kihirdetett tenderek mindegyikére két ajánlat érkezett, a vasúttársaság a legalacsonyabb összegű ajánlatot hirdette ki győztesnek.