A cég közleményében azt írta, hogy a napokban aláírt globális beszállítói szerződést kéthónapos előkészítő munka előzte meg. Az eszközkiadó-automaták a nap 24 órájában üzemelnek: a dolgozó vállalati belépőkártyájával azonosítja magát az automata kártyaolvasójánál, beüti annak az eszköznek a kódját, amit fel akar venni, és az automata kiadja számára. A tranzakciót az automata szoftvere rögzíti, és automatikusan értesíti a HP beszállítót, így az eszközök nyilvántartása és utánpótlása is egyszerűbbé válik.

A 100 százalékban magyar tulajdonú IVM 2010 óta fejleszt és gyárt eszközkiadó-automatákat, rendszereikkel több díjat is elnyertek. Európa több országába telepítették már automatáikat, főleg ipari szegmensben.

Várnagy Emese vezérigazgató szerint óriási kihívás is a HP nemzetközi beszállítójává válni. Megjegyezte, hogy amerikai és nyugat-európai multinacionális cégekkel szemben választotta őket partneréül a HP.

A cégnél elenleg 35 dolgozót foglalkoztatnak, és nagy valószínűséggel 5 fővel bővül a létszám a HP-szerződés miatt. Tavalyi árbevételük 225 millió forint volt, az idei évre egymilliárd forintot becsülnek.