A nemzetközi tőkepiacokon már jó ideje a recesszió előszeléről folyik a diskurzus, a gyenge első negyedév után pedig további lassulást prognosztizáltak a szakértők. Mindez persze betudható annak is, hogy a 2018-as év várakozáson felüli eredményeket hozott, ezért várható volt a tőkekihelyezés mértékének visszaesése.

Ehhez képest Magyarországon újabb pénzeső érte az innovatív vállalkozásokat, és a közelgő gazdasági világválság képe még délibábként sem jelenik meg a befektetők horizontján - olvasható a Veture Capital álatal kiadott közleményben. Mindez nagyban köszönhető a Jeremie-forrásoknak, amelynek keretében egy tavaly felállított nyolc új kockázati tőkealapból álló csoport összesen 75 milliárd, projektenként minimum 200 millió, maximum pedig 1,5 milliárd forintnyi tőkét helyez ki a következő 5 évben a Közép-Magyarországon kívüli, kevésbé fejlett hazai régiókban.

Külön fókusz a civilekre

A Venture Capital által szervezett május 28-i kockázati tőke konferencián külön fókuszt kap a civil ügyek finanszírozása, ahol rengeteg a lehetőség. Szalay Orsolya, az Erste Social Banking vezetője azt mutatja be, hogy a megfelelő szereplők együttműködése egy-egy társadalmi kihívás kapcsán eredményezhet olyan megoldást, amely a közjó, azaz a pozitív társadalmi hatás mellett bevételt is termel. Az előadás témakörönként mutatja be, hogyan tud a társadalmi cél bevételtermelő tétellé válni, illetve, hogy hogyan kell felkészülni egy ilyen jellegű projekt elindítására és milyen módon lehet elérni a kívánt társadalmi hatást.

A tőkeigényes beruházás előtt álló kis- és középvállalatok, a zöldmezős projektek tőkefinanszírozása kapcsán és az alapok létrehozásának tekintetében is komoly szerepet vállalt az MFB Invest. Közvetlen kihelyezéseinél főként a gépiparban, az energetikában, az egészségügyben, a feldolgozóiparban, valamint a szolgáltatási és technológiai szektorokban aktív, és elsősorban 500 millió forint feletti tőkeigényű tranzakciókban vesz részt. A két tőkealap megvalósításával kapcsolatos tapasztalatokról, illetve a jelenlegi tervekről, célkitűzésekről osztja meg gondolatait a résztvevőkkel Garamvölgyi Balázs (MFB Invest).

Amikor az exit sikert jelent

Az Exit a befektető legnagyobb sikere, azt mutatja, hogy az alkotás már megáll a saját lábán, értéket jelent, és bevételt termel. A hazai piac talán legsikeresebb szerelője a 8 éve indult Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., amely fennállása óta több mint 100 cégbe fektetett be és ezek közel egyharmadából exitált. Török Józseftől (Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.) megtudhatjuk, hogy mi az SZTA sikeres befektetési politikájának a titka, s hogy a sokféle exit - alapítói/menedzsmenti kivásárlás, stratégiai befektetés vagy éppen versenytársi felvásárlás -kapcsán mik a legfőbb tudnivalók, hasonlóságok, s hogy milyen módon tudják majd ezeket a tapasztalatokat hasznosítani a közeljövő projektjeiben.

A három éve elfogadott S3 stratégia adja a keretet az új Jeremie forrásokhoz. Az intelligens szakosodási tőkeprogram keretében témakörönként egy-egy alap végzi el a tőkekihelyezéseket. A konferencia egyik kerekasztal-beszélgetésén a nyolcból három alap képviselői osztják meg egymással és a résztvevőkkel az eddigi tapasztalataikat; : Rudas Gábor, aki a Smart City jellegű innovációk megvalósítását támogató CV Alapkezelő elnöke és Szabó Pál (Bird & Bird partnere) beszélgetnek két másik győztes alap vezetőjével.

Honnan lehet felismerni a kész startupot?

Az érettebb szakaszban lévő startupok menedzselése más tapasztalatokat, eltérő stratégiát és nagyobb tőkét igényel, mint egy kezdő vállalkozás elindítása. A "Later Stage" kerekasztal-beszélgetésen többek között Galácz Ábel (Lead Ventures) és Szűcs Gergely (Valor Capital) vitatják meg, hogy ki, mikor invesztáljon ilyen szakaszban lévő vállalkozásokba, honnan lehet felismerni, ha a startup készen van, és hogy mi a teendő, ha elérte a nemzetközi játszóteret.

A konferencán a Corporate Venture Capital kerekasztal-beszélgetésen a nagyvállalatok befektetői szerepéről, lehetőségeiről vitatkoznak Fehérváry Ákos (Baker & McKenzie) moderálásával a terület két nagybefektetője, Lakatos Péter (Videoton) és Wolf László (OTP Bank). Az eseményen külön fórumot kapnak a startupok: Kaszab István (Aluinvent), Kolbert István (Gamelab & Coca-Cola Esport Center) és Lám István (Tresorit) beszélget a befektetők és a startupok közötti kapcsolatukról és lehetőségeikről.

Izraeli tapasztalatok első kézből

A rendezvényen két külföldi előadó vesz részt, akik Izraelből hoznak tapasztalatokat és üzleti lehetőségeket. Egyikük Jay Kalish, az OurCrowd vezetője mutatja be a kockázati tőkeportfóliók menedzselésére szolgáló "közösségi tőkefinanszírozási platform" megoldásukat, amely lehetővé teszi, hogy kisbefektetőknek ráhatásuk legyen arra, hogy a befektetési alap pontosan hova helyezze pénzüket.

Másikuk Ronen Dagon (Compass Ventures Group), az izraeli fejlesztési minisztérium egykori tanácsadója, aki a Világbank tanácsadójaként vezetett különböző projekteket világszerte, vállalkozása, a Compass Ventures pedig 20 éve működik sikeres befektetőként szinte minden fontos területen.

A Napi.hu a Venture Capital Summit médiatámogatója