Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Kúria mai döntésével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Sberbank Magyarország Zrt. felperesnek a magyar állam alperes ellen az általános szerződési feltételekhez kapcsolódó vélelem megdöntése iránti, az 2014. évi XXXVIII. törvény alapján indult perben. A mai bejelentés szerint a Kúria a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a jogerős ítéletet, és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő, miután a felperes egyoldalú szerződésmódosítást szabályozó általános szerződési feltételei egy időszakban sem feleltek meg a Kúria 2/2014. számú polgári jogegységi határozatával értelmezett átláthatóság, illetőleg egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének.

A Kúria az ügyben nem fordult az Alkotmánybírósághoz sem, mivel a 34/2014. (XI.14.) számú határozatával az Alkotmánybíróság a felperes által felvetett alkotmányossági aggályokat már elbírálta.

Szintén alulmaradt a CIB Lízing Zrt., a Kúria ugyanis a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A bejelentés szerint a Kúria a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a jogerős ítéletet, és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő, miután a felperes egyoldalú szerződésmódosítást szabályozó általános szerződési feltételei egy időszakban sem feleltek meg a Kúria 2/2014. számú polgári jogegységi határozatával értelmezett átláthatóság, illetőleg egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének.

A Kúria az ügyben nem fordult az Alkotmánybírósághoz sem, movel a 34/2014. (XI.14.) számú határozatával az Alkotmánybíróság a felperes által felvetett alkotmányossági aggályokat már elbírálta.

Az állam ellen keresetet benyújtók adatai
CégnévBenyújtás időpontjaElső tárgyalásElsőfokú döntésMásodfokú döntésKúria
Bankok
AXA Bank Europe SAAug. 19.Aug. 27.Az állam nyert., Szept. 25. Ítélet kiegészítése.Okt. 22. , Nov. 6. Nyert az állam.Dec. 12.
Banco Primus Fióktelep MagyarországAug. 25.Szept. 2.A bank visszavonta a keresetet.
Buda Regionális Bank Zrt.Aug. 25.Okt. 6.Az állam nyert.Okt. 28. Nyert az állam.
Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt.Aug. 18.Szept. 4.Szept. 18. Az állam nyert.Okt. 21. Nyert az állam.Dec. 8.
CIB Bank Zrt..Aug. 15.Szept. 15.Szept. 30. Az állam nyert.Okt. 27., Nov. 7. Nyert az állam.Dec. 12.
DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 29.Okt. 13. Az állam nyert.Nov. 12., Nov. 26. Nyert az állam.
Duna Takarék Bank Zrt.Aug. 18.
ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 30.Okt. 13. Az állam nyert.Nov. 6., Nov. 13. Győzött az állam.
Erste Bank Hungary Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.Okt. 9., Okt. 22. Részben nyert a bank.Dec. 11. Nyert az állam.
EvoBank Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Az állam nyert.Szept. 29. Az ítélőtábla az Ab-hoz fordult.
FHB Jelzálogbank Nyrt.Aug. 22.Aug. 29.Szept. 12. Az állam nyert.Okt. 9. , Okt. 21. Nyert az állam.Dec. 11. Nyert az állam.
FHB Kereskedelmi Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 17. Az állam nyert.Okt. 9. , Okt. 21. Nyert az állam.Nov. 26. Nyert az állam.
K&H Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 25.Szept. 9. Részben nyert a bank.Okt. 27. Az ítélőtábla az Ab-hoz fordult.
KDB Bank Európa Zrt.Aug. 18., újra: n.a.Szept. 10.Szept. 19. Az állam nyert.Okt. 16. Az ítélőtábla az Ab-hoz fordult.
Kinizsi Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 16. Az állam nyert.
MagNet Közösségi Bank Zrt.Aug. 25.
Magyar Cetelem Bank Zrt.Aug. 15.Szept. 3.Részben nyert a bank.Okt. 9., Okt. 21. Nyert az állam.Dec. 12. Nyert az állam.
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 9. Az állam nyert.Okt. 2., Okt. 17. Nyert az állam.
Merkantil Váltó- és Vagyonbefektető Bank Zrt.Aug. 18., újra: n.a.Szept. 10.Szept. 24. Az állam nyert.Okt. 22., Nov. 5. Nyert az állam.
MKB Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 25.Szept. 9. Az állam nyert.Okt. 8., Okt. 22. Nyert az állam.
OTP Bank Nyrt.Aug. 18.Szept. 12.Ab-hoz fordulás, Nov. 21., Dec. 5. Nyert az állam.
OTP Jelzálogbank Zrt.Aug. 18.Szept. 12.A törvényszék az Ab-hoz fordult, amely elutasította..
Pannon Takarék Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 12. Az állam nyert.Okt. 9. Nyert az állam.
Porsche Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 14. Az ítélőtábla az Ab-hoz fordult.
Raiffeisen Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.Okt. 22. Nyert az állam.
Sberbank Magyarország Zrt.Aug. 18.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 13., Okt. 28. Nyert az állam.Dec. 15. Nyert az állam.
Sopron Bank Burgenland Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.Okt. 2., Okt. 9. Nyert az állam.Nov. 19. Nyert az állam
UniCredit Bank Hungary Zrt.Aug. 18.Szept. 8.Szept. 23. Az állam nyert.Okt. 21, Nov. 4. Nyert az állam.Dec. 11. Nyert az állam.
Pénzintézetek
Alba TakarékszövetkezetAug. 21.Aug. 29.Az állam nyert.
Aegon Magyarország Hitel Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 15. Nyert az állam.Dec. 1. Nyert az állam.
Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Szept. 11.Szept. 23. Az állam nyert.Okt. 17., Okt. 29. Nyert az állam.
Bóly és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 22.Szept. 5.Az állam nyert.
Budapest Autófinanszírozási Zrt.Aug. 18.Szept. 2.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 9., Okt. 21. Nyert az állam.Dec. 11. Nyert az állam.
CIB Ingatlanlízing Zrt.Aug. 15., újra: 22.Aug. 29.Szept. 12. Az állam nyert.Okt. 9., Okt. 22. Nyert az állam.Dec. 8. Nyert az állam.
CIB Lízing Zrt.Aug. 15.Szept. 4.Szept. 19. Az állam nyert.Okt. 16. , Okt. 30. Nyert az állam.Dec. 15. Nyert az állam.
Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt.Aug. 22.Szept. 16.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 21., Nov. 4. Nyert az állam.
Eger és Környéke TakarékszövetkezetAug. 22.Szept. 5.Ab-hoz fordulás, Nov. 24., Dec 8. Nyert az állam.
Erste Lakáslízing Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 14., Okt. 29. Nyert az állam.Dec. 11.
Felsőzsolca és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 22.Aug. 29.Szept. 10. Az állam nyert.
FHB Ingatlanlízing Zrt.Aug. 22.Szept. 15.Szept. 30. Az állam nyert.Okt. 21., Okt. 30. Nyert az állam.Dec. 11.
Fókusz TakarékszövetkezetAug. 25.Okt. 7.Okt. 21. Az állam nyert.
Füzes Takarék Szövetkezeti HitelintézetAug. 25.
Hatvan és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 19.Szept. 11.Szept. 23. Az állam nyert.
Hévíz és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 19.Szept. 5.Szept. 22. Az állam nyert.
Hungária Takarék TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 18.Az állam nyert.
Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 17. Az állam nyert.Okt. 16. Elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése.
Impuls-Leasing Hungária Pénzügyi Lízing Zrt.Aug. 22.Szept. 9.Szept. 23. Az állam nyert.Okt. 21. Nyert az állam.
Kéthely és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 18.Aug. 22.Az állam nyert.
Korona Kredit Jelzáloghitel Zrt.Aug. 22.Szept. 12.Szept. 26. Az állam nyert.
Környe-Bokod TakarékszövetkezetAug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.
Lakiteleki TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 17.Szept. 30. Az állam nyert.
Lombard Ingatlan Zrt.Aug. 25.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Dec. 16.
Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 16. Az állam nyert.Dec. 11.
Mecsek Takarék SzövetkezetAug. 25.
Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt.Aug. 18.Szept. 10.Szept. 24. Az állam nyert.Okt. 22., Nov. 5. Nyert az állam.
Milton Hitelezési Zrt.Aug. 18.Aug. 25.Az állam nyert.Okt. 1. Nyert az állam.
MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.Okt. 7., Okt. 22. Nyert az állam.Dec. 1. Nyert az állam.
MKB-Euroleasing Autólizing Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.Okt. 7., Okt. 22. Nyert az állam.Dec. 1. Nyert az állam.
Nagykáta és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 16.Szept. 30. Az állam nyert.
Nyúl és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 25.
OTP Ingatlanlízing Zrt.Aug. 18.Szept. 15.Ab-hoz fordulás, Nov. 28., Dec. 12. Nyert az állam.
Örkényi TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.
Pannonhalma és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 21.Szept. 12.Az állam nyert.
PSA Finance Hungária Zrt.Aug. 18., újra: 22.Szept. 1.Szept. 8. Az állam nyert.
Raiffeisen Lízing Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.Okt. 8., Október 22. Nyert az állam.Dec. 12. Nyert az állam.
Rajka és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 21.Aug. 29.Szept. 12. Az állam nyert.Okt. 2. Nyert az állam.
Retail Prod Zrt.Aug. 18.Szept. 1.Szept. 8. Az állam nyertOkt. 2. Nyert az állam.
Sajóvölgye TakarékszövetkezetAug. 22.
Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 17. Az állam nyert.Okt. 15., Okt. 29. Nyert az állam.Dec. 11.
Savaria TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 1.Szept. 15. Az állam nyert.
Summit Pénzügyi Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 17. Az állam nyert.Okt. 14., Okt. 28. Nyert az állam.Dec. 5. Nyert az állam.
Szabolcs TakarékszövetkezetAug. 22.Szept. 11.Az állam nyert.
Széchenyi István Hitelszövetkezetn.a.Szept. 3.Az állam nyert.Okt. 2. Nyert az állam.
Szegvár és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 25.Okt. 3.Az állam nyert.
Szigetvár TakarékszövetkezetAug. 18.Szept. 11.Szept. 25. Az állam nyert.
UCB Ingatlanhitel Zrt.Aug. 15.Szept. 4.Részben nyert a pénzintézet. Okt. 8. Elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése. Újra elsőfok: nov. 4. Részben nyert a bank.Dec. 1. Halasztás dec. 12-re.
UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Aug. 28.Szept. 11. Az állam nyert.Okt. 7., Okt. 21. Nyert az állam.Dec. 10. Nyert az állam.
UniCredit Leasing Hungary Pénzügyi Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 10., Okt. 21. Nyert az állam.Dec. 10. Nyert az állam.
UniCredit Leasing ImmoTruck Pénzügyi Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 10. , Okt. 21. Nyert az állam.Dec. 10. Nyert az állam.
Forrás: Napi.hu-gyűjtés