A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Meglepő optimizmus mutatkozik a plázában működő kiskereskedők között, s ez a bevásárlóközpontok működtetőit is meglepte. Az első negyedéves adatok nem romlottak, a vendégszám némi növekedést mutat, ahogy a forgalom is. A bérlői oldalon újra megjelent a kereslet, bár sokan koncepció nélkül, az alacsony bérleti díjak reményében gondolkodtak el egy-egy kisebb üzlet nyitásán. A Debenhams újranyitása, a Camieau megjelenése viszont hozott némi pezsgést a magyar, elsősorban a budapesti plázapiacra.

Az első negyedéves információkból arra lehet következtetni, hogy a válság okozta sokkon lassanként túlteszi magát a szektor − mondta lapunknak Balatoniné Kiss Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára. Az látszik a piacon, hogy néhány központnál újra van tulajdonosi finanszírozás, amelynek egy része a plázák marketingjére megy el, más rész pedig a fejlesztésekre, felújításokra. (A bankok egyelőre távol tartják magukat a szektortól, de már közel sem zárkóznak el olyan mereven a finanszírozási igényektől, mint tavaly ilyenkor.)

A magyar bevásárlóközpont-piac komoly mélyrepülésbe kezdett a válság után, 2009-ben és tavaly összesen két, évenként egy-egy nagyobb pláza átadására került sor. A listán az első az Allee volt, majd tavaly karácsony előtt a Corvin következett. Idén már túl van a piac egy nyitáson, a belvárosi Europeum átadásán, ám ez nem olyan klasszikus pláza, amit a pestiek megszoktak. Ugyancsak nem a klasszikus irányt hozza az ősszel nyíló Váci 1., ami az itthoni plázáktól eltérő vállalkozás: egy patinás épületből, az "újkori" értéktőzsdének helyet adó palotából alakították ki. Idén nyit a Köki és Szegeden az Árkád. Ezek a nyitások a piacon tapasztalható problémák ellenére − Photo Hall bezárása, Electro World pénzügyi nehézségei − pozitív irányba terelhetik a szektort és a fogyasztókat nagyobb arányban csábíthatják a plázákba. A válság ideje alatt ugyanis a vásárolni nem akaró látogatók is elmaradtak a központokból.

 

Budapesti bevásárlóközpontok
DarabÜzletszámÜzletek átlagos nagysága (m²)
Nagy92558170
Közepes8755309
Kicsi18814249
Forrás: MBSZ